Megduplázná az uniós költségvetést az Európai Parlament elnöke


-A A+

Az eddigi 140 milliárd eurónak a duplájára, 280 milliárd euróra kell emelni az Európai Unió (EU) éves költségvetését az Európai Parlament (EP) elnöke szerint.

Antonio Tajani a Berliner Morgenpost című német lapban hétfőn megjelent interjúban kiemelte, hogy a 140 milliárd euró a tagállamok összesített hazai össztermékének (GDP) 1 százalékát sem éri el. Ez nem elég az EU feladatainak ellátásához.

A költségvetés megduplázását nem a tagállami befizetések növelésével, hanem új saját források megteremtésével, például a tőzsdei tranzakciók megadóztatásával kellene elérni - mondta az olasz konzervatív politikus. Aláhúzta, hogy a plusz forrást nem a brüsszeli bürokráciára kell fordítani, hanem bevándorlás ellenőrzésére, a terrorizmus elleni harcra, a gazdaságélénkítésre, valamint a védelmi együttműködés fejlesztésére, ami a hadiipar vezető EU-s vállalatainak támogatását is jelenti. Az EU-nak az energiaszektorra és a gazdaság digitalizációjára is több forrást kell összpontosítania, mert csak így tud helytállni a versenyben az Egyesült Államokkal, Kínával, Indiával, vagy éppen Oroszországgal - tette hozzá.

A nemzetközi migrációs válságról szólva hangsúlyozta, hogy „a menekültválság Afrika és a Közel-Kelet instabilitásának eredménye”. Az EU-nak meg kell akadályoznia egy „afrikai exodus", ezért egy uniós "Marshall-terv" révén a következő, 2021-ben kezdődő többéves költségvetési periódustól hét éven keresztül legkevesebb 40 milliárd eurót kell fordítani Afrika fejlesztésére. Rámutatott, hogy az előrejelzések szerint Afrika lakossága 2050-ig megduplázódik, eléri a 2,5 milliárdot, és 2100-ra 5 milliárdra emelkedhet. Ezért az EU-nak a tömeges elvándorlás megakadályozása érdekében fejlesztenie kell az afrikai országok gazdaságát, infrastruktúráját és oktatási rendszerét, és ki kell dolgoznia egy stratégiát az éghajlatváltozás, a terror és a háborúk hatásainak kezelésére.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X