Fegyveresek megrohamozták a szakadárok luhanszki „főügyészségét”
Mintegy kétszáz ismeretlen fegyveres szerdán megszállta az önkényesen kikiáltott, kelet-ukrajnai Luhanszki Népköztársaság (LNR) főügyészségének épületét, ahol több személyt őrizetbe vettek, köztük a szakadár terület „főügyészét” – számoltak be ukrán sajtóorgánumok a Luhanszk városának hírportálján közzétett információra hivatkozva.
A korreszpondent.net ukrán hírportál azt írta, hogy a fegyveresek a luhanszki hivatali épületben több mint húsz személyt vettek őrizetbe. Később mindenkit elengedtek Szerhij Rahno főügyész kivételével.
A korreszpondent.net a Novaja Gazeta orosz internetes kiadványra hivatkozva azt jelentette, hogy a műveletet az LNR „belügyminisztériumának” és a másik kelet-ukrajnai szakadár terület, a Donyecki Népköztársaság különleges alakulatának tagjai hajtották végre.
Az UNIAN ukrán hírügynökség este szakadár sajtóorgánumokban megjelent, a helyi szeparatista fegyveres területektől származó információkra hivatkozva azt jelentette, hogy Ihor Plotnickij, a Luhanszki Népköztársaság „elnöke” feleségével, politikai szövetségeseivel és testőreivel együtt hivatala alagsorába kényszerült vonulni. Nem sokkal korábban Plotnickij videoüzenetet tett közzé saját honlapján, amelyben biztosította a szakadár terület lakosait, hogy nem hagyta el Luhanszkot. Leszögezte, hogy ellene egyértelműen puccsot hajtottak végre Ihor Kornet általa menesztett „belügyminiszter” vezetésével.
Az ukrán sajtóban megjelent kommentárok arra mutattak rá, hogy az utóbbi napokban komoly feszültség alakult ki a luhanszki szakadár terület politikai vezetése és annak fegyveres erői, főként Ihor Plotnickij és Ihor Kornet „belügyminiszter” között. Az elemzők kiemelték, hogy nemcsak kettejük, hanem a szakadár terület politikai és fegyveres testületei között is feszültség van. A két tábornak a 112.ua ukrán hírportál szerint más-más orosz kurátorai vannak: míg Plotnickij támogatója a Kreml „szürke eminenciásának” nevezett Vlagyiszlav Szurkov orosz elnöki tanácsadó, addig a fegyveres testületek mögött az orosz titkosszolgálat, az FSZB áll.
A hírportál elemzője azt sem tartja kizártnak, hogy Moszkvában úgy döntöttek: egy vezető alatt egyesítik a két kelet-ukrajnai, azaz a donyecki és a luhanszki szakadár területet, és ennek élén inkább látnák szívesen a donyecki vezetőt, Olekszandr Zaharcsenkót, és "beáldoznák" Plotnickijt. A 112.ua emlékeztetett, hogy nemrég Moszkva részéről olyan nyilatkozat hangzott el, miszerint az Iszlám Állammal szembeni szíriai hadviselés "sikerrel" befejeződött. Ennek alapján megfigyelők nem tartják kizártnak, hogy Oroszország ismét a kelet-ukrajnai térségre összpontosítja haderejét. Ezt támaszthatja alá, hogy - a konfliktus sújtotta Donyec-medencében tevékenykedő Információs Ellenállás nevű ukrán civil szervezet szerdai közlése szerint - a Luhanszk megyei Dolszanszkij ukrán határátkelőnél orosz oldalról szerdán több tucat Ural típusú katonai teherautóból és páncélozott járművekből álló konvoj lépett be Ukrajna területére.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői szintén szerdán jelentették, hogy a Donyeck megyei Debalceve térségéből elindult egy katonai gépjárművekből és néhány rendszám nélküli személyautóból álló konvoj Luhanszk felé. Ez utóbbiról nem tudni, hogy az orosz fegyveres erőkhöz tartoznak-e vagy a Zaharcsenko vezette donyecki szakadárokéi.
Sajtójelentések szerint Plotnickij hétfőn úgy döntött, hogy meneszti a szakadár luhanszki terület "belügyminiszterét, Ihor Kornetet, utóbbi azonban nem törődött bele a döntésbe, sőt cáfolta, hogy leváltották volna őt hivatalából. Kedden ismeretlen, katonai jelzés nélküli egyenruhát viselő fegyveresek - néhányan megkülönböztető jelzésként karjukra kötött fehér szalaggal - jelentek meg Luhanszk központjában, ahol az ott lévő hivatalokból hazaküldték a dolgozókat. Egyelőre nem tudni, melyik fegyveres csoport áll Plotnickij és melyik a "belügyminiszter" oldalán.
- 34916 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34918 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34918 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34919 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34921 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34921 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni