Gasparovic: tiszteletben kell tartani a kisebbségek jogait


-A A+

Tiszteletben kell tartani a nemzeti kisebbségek jogait, Magyarországon és Szlovákiában is segíteni kell az érvényesülésüket, még ha néhány kérdésben más jogi alapokból indult is ki Budapest és Pozsony. A kisebbségek gazdagítják az országokat - mondta Ivan Gasparovic szlovák államfő kedden Budapesten.gasparovic-ader2

A szlovák köztársasági elnök tárgyalt magyar kollégájával, Áder Jánossal, majd a két államfő közös sajtónyilatkozatot tett.

Ivan Gasparovic kiemelte, hogy a magyaroknak és a szlovákoknak még jobban meg kell ismerniük egymást. Erre Szlovákia legészakibb részétől Magyarország legdélibb területeiig meg kell találni a lehetőségeket, mert ez hozzájárulhat a kompromisszumok megtalálásához és a hatékony együttműködés kialakításához. A jelenlegi helyzetben, amikor mindkét ország a válság következményeivel küszködik, fontos a nyílt, őszinte párbeszéd - mutatott rá.gasparovic-ader

Áder János államfő szerint "bár a legfontosabb vitás kérdésekben a nézetkülönbségek megmaradtak", az Ivan Gasparovic szlovák államfővel folytatott megbeszélésen fontos lépést tettek azért, hogy ezek hamarosan a múlt részévé váljanak.

A magyar köztársasági elnök elmondta: egyetértettek abban, hogy a nyitott kérdéseket a kölcsönös tisztelet elve alapján kell megvitatni. Sok területen kifejezetten sikeres volt Magyarország és Szlovákia együttműködése az elmúlt években, így például a két ország közötti kereskedelemi forgalom a válság ellenére is dinamikusan növekedett - emlékeztetett.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X