Több mint 300 katona ellen adtak ki elfogatóparancsot Isztambulban


-A A+

Elfogatóparancsot adtak ki 360 ember, köztük 333 katona ellen szerdán Isztambulban, azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a tavaly nyári puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A 333 gyanúsított katona közül 216-an jelenleg is aktív szolgálatot teljesítenek.

Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi mozgalmát vádolja a 2016. júliusi katonai hatalomátvételi kísérletért. A török vezetés szerint a terrorszervezetnek nyilvánított hálózat tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az államigazgatásba, így a haderőbe is. Gülen következetesen tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez.

27 további embert azzal gyanúsítanak, hogy a gülenista mozgalmon belül a török haderő több katonájának "tanítómesterei" voltak. Legutóbb november 22-én 134 ember után indult keresés hasonló indokkal. Szeptember végén pedig országszerte 125 olyan embert állított elő a török rendőrség, aki a gyanú alapján szintén katonák „tanítómestereként” tevékenykedett.

Törökországban az elmúlt 16 hónap alatt több mint 134 ezer embert vettek őrizetbe, legalább 50 ezret - köztük katonákat - pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. A mindennapos tisztogatások nem közvetlenül csak a katonai puccsistákat résztvevőit sújtják, hanem Gülen feltételezett támogatóit is.

A török védelmi minisztérium legutóbbi adatai értelmében eddig - 150 tábornokot és 4630 tisztet beleértve - a haderő 8570 tagját küldték el állásából a mozgalommal összefüggésben.








EZT OLVASTA MÁR?

X