Felülvizsgálja az Európa Tanács a romániai igazságügyi törvényeket módosító tervezeteket


-A A+

Felülvizsgálja az Európa Tanács keretében működő korrupcióellenes államcsoport (GRECO) a romániai igazságügyi törvények módosításáról szóló tervezeteket - tájékoztat a strasbourgi székhelyű nemzetközi szervezet. 

Az Európa Tanács közleménye értelmében a GRECO múlt heti plenáris ülésén arról is döntés született, hogy a romániai törvénytervezetek mellett felülvizsgálják a lengyel legfelsőbb bíróságról és országos igazságszolgáltatási tanácsról szóló törvényt is.  Erre januárban és februárban kerül sor, és a felülvizsgálatról készítendő jelentések szerepelni fognak a testület márciusi plenáris ülésének napirendjén. 

Ez az első alkalom, amikor a GRECO él a szabályzatában rögzített, "rendkívüli helyzetekben esedékes ad-hoc eljárás" lehetőségével. A közlemény szerint ezt akkor alkalmazzák, amikor egy intézményi reform, törvénykezdeményezés vagy eljárásbeli módosítás kapcsán felmerül a korrupcióellenes szabványok súlyos megsértésének veszélye. A GRECO felkérte romániai és lengyelországi küldöttségének vezetőit, január 15-ig juttassák el a szóban forgó törvénytervezetekkel kapcsolatos információkat. 

A közlemény megjegyzi, Romániában az igazságügyet érintő három olyan törvénykezdeményezést iktattak a parlamentben, amelyekkel kapcsolatban több romániai és külföldi szervezet is aggodalmának adott hangot, arra hivatkozva, hogy ezek veszélybe sodorhatják a korrupcióellenes harc hatékonyságát és alááshatják az igazságszolgáltatás függetlenségét.








EZT OLVASTA MÁR?

X