Robbanás történt New Yorkban, egy embert őrizetbe vettek


-A A+

Ismeretlen eredetű robbanás történt Manhattan központjában, a Port Authority buszállomáson a reggeli órákban – írta a New York-i rendőrség a Twitter oldalán. Az incidens a 42. és 8. utca sarkánál történt, közel a Time Square-hez.

A rendőrség megerősítette, hogy egy embert őrizetbe vettek. Több média arról adott hírt, hogy valaki egy csőbombát próbált meg felrobbantani, de az csak félig lépett működésbe. Ezt az információt nem erősítették meg a hatóságok.

Négy ember megsérült, egyikük sebesülése sem életveszélyes – közölte a New York-i tűzoltóság a Twitteren.

Az NBC-nek nyilatkozó Bill Bratton úgy tudja, hogy egy húszas éveiben járó, valószínűleg Bangladesből származó férfi a gyanúsított, aki körülbelül hét éve van az országban. A feltételezések szerint a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet nevében akarta felrobbantani a bombáját. Azaz egyértelműen terrortámadás, egyértelműen szándékos.

Bratton a New York- rendőrség volt megbízottja, most az amerikai NBC vezető bűnüldözési és nemzetbizonsági elemzője. Hangsúlyozta, hogy a rendelkezésére álló információkat három különböző forrásból kapta, és hogy csak előzetesek.

A környéket lezárták az ott közlekedő három metróvonalat kiürítették. Nagyon nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök a mentők és a tűzoltók. Állítólag tűzszerészeket is irányítottak a helyszínre.








EZT OLVASTA MÁR?

X