"Kis liberó buzigyerek" – listabotrány az ELTE-n


-A A+

Felfüggesztette az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) hallgatói önkormányzatának (HÖK) működését az egyetem rektora. A döntés oka a kedden előkerült lista, amelyet a HÖK elnöksége titokban vezetett a diákokról.

"Rendes, katholikus lányka"

Ebben az elsőévesekről néhány szavas jellemzések mellett politikai hovatartozásukra, vallásukra, származásukra vagy szexuális irányultságukra vonatkozó adatokat is nyilvántartottak. Elsőként az atv.hu írta meg, hogy 2007 óta az ELTE BTK hallgatói önkormányzat minden évben listát készített a gólyákról.hok

Ezen az új hallgatók neve, középiskolája, telefonszáma, pólómérete, kollégiumi elhelyezés iránti igénye és egy általuk elküldött vicc mellett egy rövid jellemzés is szerepelt. Itt olyan megjegyzések kerültek a hallgatók neve mellé mint „jó segg”, „óriási ribanc”, "kis liberó buzigyerek", "rendes, katholikus lányka", "elempés libernyák" „szerintem cigó", „leplezetlenül buzeráns" vagy "belpesti zsidó picsa".

A lista szerint a gólyák iwiw- és Facebook-profiljairól is adatokat gyűjtöttek, és azt is megnézték, vannak-e közös ismerőseik az aktuális HÖK-tagokkal. A nevek mellett betűjelekkel (A, B, C, D, E) jelölték a vélt szocialista, SZDSZ-es, LMP-s, fideszes és jobbikos pártszimpátiát.

Jelentették a rendőrségnek is

A HÖK működésének felfüggesztéséről szóló szerda esti közleményében intézkedését indokolva Mezey Barna rektor azt írta: a személyes adatok kezelésére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértését az ELTE BTK HÖK elnöke is elismerte.rek

A felfüggesztés a törvénysértések kivizsgálásáig tart - tette hozzá a rektor. Megjegyezte: a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényben foglalt jogkörében eljárva és kötelezettségének eleget téve függesztette fel az ELTE BTK HÖK működését.

Közölte, elrendelte, hogy a rektori ellenőrzési önálló osztály átfogóan vizsgálja az ELTE egész hallgatói önkormányzatát, valamennyi részönkormányzatát az adatvédelmi és adatkezelési rendelkezések betartásával összefüggésben. A rektor intézkedett arról is, hogy az ügyet bejelentsék a rendőrségnek.

Fábri György, az intézmény kommunikációért felelős rektorhelyettese kedden tudatta az MTI-vel, hogy azonnali vizsgálat indult az ELTE-n az esetleges hallgatói listák ügyében. Közlése szerint az egyetem rektora, miután kedd reggel a sajtóból értesült "bizonyos hallgatói listákról", azonnal vizsgálóbizottságot hozott létre.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X