Abbász: Washington elvesztette közvetítő szerepét az izraeli-palesztin békefolyamatban


-A A+

Washington elvesztette közvetítő szerepét az izraeli-palesztin békefolyamatban azáltal, hogy Jeruzsálemet ismerte el a zsidó állam fővárosaként - közölte Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke szerdán Isztambulban, az 57 muzulmán országot tömörítő Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) rendkívüli ülésén.

Abbász egyúttal leszögezte: a palesztinok a jövőben már nem engedik meg az Egyesült Államoknak, hogy részt vegyen a békefolyamatban. Hangsúlyozta azt is, hogy nem lesz stabilitás a térségben, amíg Kelet-Jeruzsálem nem Palesztina fővárosa. Hangoztatta: Donald Trump amerikai elnök szinte „odaajándékozza” Jeruzsálemet Izraelnek és „úgy viselkedik, mintha a világon egyedül ő döntene” ebben az ügyben. Trump lépése „túlmegy minden határon” - fogalmazott. „Jeruzsálem, ahogy a múltban volt, úgy a jövőben is mindig Palesztina fővárosa lesz” – nyomatékosította Abbász. Figyelmeztetett: az amerikai lépés azt a veszélyt hordozza, hogy szélsőséges csoportok a politikai konfliktust vallási alapúvá alakítják át.

II. Abdalláh jordániai király beszédében elmondta: Jeruzsálem muzulmán és keresztény identitásának megváltoztatása a terrorizmust és a radikalizmust segíti elő. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a zsidók és a palesztinok közötti béke elérésére a kétállami megoldás az egyetlen választási lehetőség. Felszólalásában II. Abdalláh arra szólította a muzulmán országokat, hogy tegyék félre nézeteltéréseiket és álljanak ki Jeruzsálemért.

Haszan Róháni iráni elnök szerdán Twitter-üzenetben azt írta: Trump döntése azt mutatja, hogy Washington nem tartja tiszteletben a palesztin nemzet legitim jogait és csak a cionista érdekek védelmére törekszik. Róháni a csúcstalálkozó keretében kifejtette: a cionisták idegenek a Közel-Keleten, de a múlt század elejétől "betolakodtak" a régióba és "elvetették ott a terrorizmus, valamint az erőszak magvait". Az iráni elnök végül kiemelte: országa előfeltétel nélkül kész együttműködni minden muzulmán országgal Jeruzsálem megvédése érdekében.

Az OIC rendkívüli tanácskozását a szervezet soros elnöke, Törökország hívta össze. A csúcstalálkozó fókuszában a palesztinok helyzete és Jeruzsálem jogállása áll. Ankara szorgalmazza, hogy a muzulmán országok közös üzenetet fogalmazzanak meg az amerikai lépéssel szemben. Az 57 tagországból 48 képviselteti magát, 16 állam a legmagasabb szinten.







EZT OLVASTA MÁR?

X