Karácsonyi vásárlók közé hajtott egy autós Melbourne-ben


-A A+

Tömegbe hajtott egy autós Melbourne-ben, a város egyik legforgalmasabb részén, a Flinders Streeten, írja a BBC. Az ausztrál sajtó szerint az utcán főleg karácsonyi vásárlók voltak. 

 A fehér SUV kocsi több gyalogost elgázolt. Hivatalosan még nem adtak ki információkat, de a helyi sajtó szerint a mentőknek legalább 16 embert kellett ellátnia. 

A rendőrség szerint a sofőrt letartóztatták. A Guardian ausztrál szekciója szerint 13 gyalogost vittek kórházba, míg kettő sérüléseit a helyszínen látták el. A SkyNews ugyanakkor 19 sérültről ír. Egy kisgyerek is fejsérülést szenvedett - írta a helyi sajtó. 

Bár egyelőre nem tudni, hogy merénylet történt-e, de az tény, hogy egyre gyakoribbak a gázolásos merényletek, amit a szakirodalom ramming típusú támadásként emleget. Nemcsak a dzsihadista terroristák, de más szélsőségesek is használják, mert olcsó, egyszerű végrehajtani, viszont nehéz előre jelezni. 

Egyébként nem lenne meglepő, ha dzsihadista terrorakció állna a gázolás hátterében. Legutóbb november végén tartóztattak le az ausztrál hatóságok egy húszéves ausztrál férfit, aki a gyanú szerint terrortámadást tervezett végrehajtani a Melbourne központjában minden évben megrendezendő újévi parti résztvevői ellen.

Ausztráliában 2014 óta, amióta a szigetországban is megemelték a terrorkészültségi szintet, 74 embert tartóztattak le terrorcselekményekkel vagy azok előkészítésével kapcsolatban.







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X