Elítéli az ENSZ Trump Jeruzsálemmel kapcsolatos döntését


-A A+

Az ENSZ Közgyűlése 128 támogató és 9 ellenszavazattal, 35 tartózkodás mellett csütörtökön elfogadta a Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálem státuszára vonatkozó döntését elítélő határozattervezetet. Huszonegy állam nem vett részt a voksoláson.

Nemmel szavazott az Egyesült Államok és Izrael mellett Guatemala, Honduras, Togo, Mikronézia, Nauru, az óceániai Palau és a szintén óceániai Marshall-szigetek.

A határozat „érvénytelennek és semmisnek” nyilvánította az amerikai elnök döntését, amellyel Jeruzsálemet Izrael fővárosaként ismerte el.Az ENSZ-közgyűlés annak ellenére fogadta el a határozatot, hogy Trump előző nap az amerikai támogatások megvonásával fenyegette meg a testületben ellene szavazó államokat.

Az ENSZ Közgyűlésének határozatai jogilag nem kötelezőek, de nagy politikai súlyuk van.

A közgyűlés vitájában az amerikai ENSZ-nagykövet újfent azzal fenyegette meg a 193 tagországot és az egész világszervezetet, hogy amennyiben megszavazzák Trump döntésének elítélését, Washington megvonja a támogatást.

Nikki Haley leszögezte: az ENSZ egyetlen voksolása sem változtat az Egyesült Államok döntésén, miszerint áthelyezi nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe, mert "ez a helyes lépés". Kifejtette: az Egyesült Államok "úgy fog emlékezni erre a napra, mint amelyen támadás érte a Közgyűlés részéről azért, mert szuverén nemzetként gyakoroltuk jogunkat". Majd hozzátette: "Emlékezni fogunk erre a napra, amikor majd ismét felkérnek bennünket, hogy a világ legnagyobb támogatójaként fizessük be hozzájárulásunkat az ENSZ-nek".

A voksolás előtt Jemen ENSZ-nagykövete "minden békeszerető országot" arra szólított fel, hogy szavazza meg az elítélő határozattervezetet. A nagykövet "a palesztin nép és az arab nemzetek jogai és a világ valamennyi muszlim és keresztény embere otromba megsértésének" nevezte Trump elnök Jeruzsálem státuszára vonatkozó döntését. Szerinte az amerikai döntés a nemzetközi jog megsértése is.

Az első kommentárok szerint az ENSZ-közgyűlés határozata ugyan győzelmet jelent a palesztinok számára, ám örömükbe üröm vegyülhet, ugyanis az igenlő voksok száma jóval kevesebb, mint amennyire számítottak. A tartózkodók és a voksoláson részt nem vett államok magas száma szakértők szerint egyúttal azt is jelezte, hogy Washington fenyegetőzései és nyomásgyakorlásai nem maradtak hatástalanok.








EZT OLVASTA MÁR?

X