Újabb kisebbségi ernyőszervezet támogatja a Minority SafePacket


-A A+

Az európai Nyelvi Sokszínűségért Hálózat (NPLD) nyitott a kisebbségi polgári kezdeményezés iránt – derült ki Jannewietske de Vries NPLD elnök és Borbély László találkozóján. Az RMDSZ politikai alelnöke Jan Diedrichsennel, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) igazgatójával és Vincze Loránttal, az RMDSZ nemzetközi titkárával közösen folytatott megbeszéléseket Brüsszelben.borbely-vincze-diedrichsen

Borbély László elmondta, a kezdeményezésben minden kisebbségnek meg kell találnia a számára fontos elemeket. A nyelvi jogok a kisebbségi indítvány és a Minority Safe Pack kisebbségvédelmi csomag egyik legfontosabb eleme, együtt az anyanyelvhasználathoz és az anyanyelvű oktatáshoz való joggal. Ezek a területek a legfontosabbak az NPLD-ben képviselt nyugat európai nyelvek és nyelvi csoportok számára is, hiszen éppen mai brüsszeli konferenciájukon hangzott el, hogy európai kerettervet készítenek elő a nyelvi kisebbségi jogok támogatására. A kisebbségi polgári kezdeményezés már erős európai szolidaritást tudhat maga mögött, az NPLD csatlakozása pedig újabb nyelvi közösségekkel erősíti a koalíciót - fogalmazott az RMDSZ politikai alelnöke.

A találkozón Jan Diedriechsen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) igazgatója elmondta, már tizenegy országból jelezték szervezetek csatlakozási szándékukat, amelyeknek köre a FUEN júniusi, dél tiroli kongresszusáig tovább fog bővülni.

Vincze Loránt, az RMDSZ nemzetközi titkára ismertette a kidolgozás alatt álló kezdeményezést és a Minority SafePack területeit, és elmondta, hogy a tartalmi előkészítés mellett az intézményes és jogi előkészítése is folyamatban van. A következő állomás a kezdeményező bizottság kolozsvári alakuló ülése lesz - ismertette a menetrendet Vincze Loránt.

Ugyancsak a kisebbségi kezdeményezésről folytatott megbeszélést Borbély László Bauer Edittel, a felvidéki Magyar Közösség Pártja európai parlamenti képviselőjével. A találkozón egyetértettek abban, hogy a kisebbségi kezdeményezés hasznos jogérvényesítési eszköz lesz, amely hosszútávon határozza meg az Európai Unió kisebbségvédelmi politikáját. Ugyanakkor Bauer Edit az MKP nevében jelezte a FUEN igazgatójának, hogy az általa képviselt szervezet újra a FUEN tagjává szeretne válni.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X