Izraelben letartóztattak két, merényletet tervező beduin nőt


-A A+

A Sin Bet izraeli belbiztonsági szolgálat letartóztatott decemberben két fiatal beduin nőt, akik a vádak szerint terrorcselekményt terveztek elkövetni Izraelben - jelentette hétfőn a helyi média.

A vádirat szerint a Negev sivatagban, a Lakia nevű beduin faluban élő 19 éves Rahma al-Aszad, és a vele egykorú Tasznin al-Aszad kapcsolatba lépett az interneten az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezettel, hogy merényletet hajtsanak végre izraeliek ellen.

A Sin Bet tájékoztatása szerint a dzsihadista terrorszervezet képviselője arra utasította őket, hogy megfelelő célpontokat keressenek a lakóhelyükhöz közeli városban, Beér-Seván. Tasznin al-Assad a Telegram nevű applikáció segítségével egy bizonyos Kasszim sejkkel, az Iszlám Állam internetes irányítójával tárgyalt egy erre a célra megvásárolt SIM-kártyával - értesült a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

A sejk utasítására megfigyelték a város három intézményének, a Ben-Gurion Egyetemnek, egy tanárképző főiskolának, és a központi buszpályaudvarnak a biztonsági előírásait. Ezek közül Tasznin elvetette a buszpályaudvart, - mert ott túl sok muzulmán is áthalad, - majd később együtt kizárták azt is, hogy valamelyik általuk megfigyelt oktatási intézményben próbáljanak bombát elrejteni, mert túl szigorúnak látták a védelmi intézkedéseket. Elhatározták, hogy a Sinai félszigetre utaznak, hogy az Iszlám Állam ottani szervezetéhez csatlakozzanak, és evégett mindketten kiváltották útlevelüket. Emellett megpróbálták meggyőzni a Kelet-Jeruzsálemben élő 24 éves Ahmad Abu Ramilát is, hogy hajtson végre terrorakciót szilveszter éjjelén.

Az izraeli nyomozó szervek Ramila ellen is vádiratot nyújtottak be, amely szerint több, Iszlám Államhoz tartozó Telegram-csoport tagja volt, és merényletek végrehajtására szövetkezett. Kihallgatásán kiderült, a férfi azt tervezte, hogy feleségül veszi Tasznint, s együtt utaznak a Sinai félszigetre, ahol közösen csatlakoznak az Iszlám Államhoz.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X