FRISSÍTVE: Székely zászlóval takarták le Budapesten a „Románia Nagykövetsége” feliratú táblát
FRISSÍTVE: „Székely zászló hadművelet” néven akciósorozatot hirdet hétfőn a budapesti román nagykövetség előtt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM). Ennek előzményeként aktivistáik a hét végén letakarták a „Románia Nagykövetsége” feliratú táblát. FRISSÍTÉS: reagált a román külügy.
A HVIM ezzel az akciósorozattal reagál arra, hogy Mihai Tudose román miniszterelnök szerda este a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatban egyebek mellett azt nyilatkozta a Realitatea hírtelevíziónak: "Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is".
A kormányfő kiejelentéseire a HVIM erdélyi szóvivője, Tóth Bálint így reagált: „A Tragumúrákon még elmosolyodtunk, bár annak is megvan a mély üzenete, semmibe sem néznek minket. A történet tanulsága, hogy legalább tudjuk, hogy a román vezetők nem riadnának el egy esetleges népirtástól, ahogy elődeik sem riadtak ell. Csak a megfelelő pillanatra várnak...”
FRISSÍTÉS: A román külügyminisztérium provokációnak nevezte és közleményben ítélte el a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) akcióját. Bukarest felkérte a magyar hatóságokat, hogy biztosítsák a román külképviselet épületeinek és személyzetének sérthetetlenségét, erről pedig párbeszédet akar folytatni Magyarország bukaresti nagykövetével.
A közlemény szerint egy revizionista programot hirdető szervezet nemzeti jelképeket meggyalázó cselekedetéről van szó, amely a román külügyminisztérium szerint ellentmond a diplomácia kapcsolatokat szabályozó bécsi egyezménynek és teljességgel elfogadhatatlan. Bukarest felkérte a magyar hatóságokat, hogy biztosítsák a román külképviselet épületeinek és személyzetének sérthetetlenségét, erről pedig párbeszédet akar folytatni Magyarország bukaresti nagykövetével.
"A román hatóságok folyamatosan együttműködési készségüket hangoztatták a Budapesttel folytatott párbeszédben" - olvasható a közleményben, amely szerint a román fél elvárja, hogy Magyarország egy valódi stratégiai partnerség és a két ország közti alapszerződés jegyében viszonyuljon a kétoldalú kapcsolatokhoz.
- 33191 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33193 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33193 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33194 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33196 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33196 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni