Az Interpol segítségét kérik 1600 egykori SS-lágerőr keresésében
A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) ügyészei azt kérik az Interpoltól, a nemzetközi rendőri együttműködési szervezettől, hogy állapítsa meg, él-e még, és ha igen, hol tartózkodik jelenleg az egykoron a megszállt Lengyelország területén létesített náci német lágerek 1600 őre - közölte hétfőn a Rzeczpospolita című lengyel napilap.
Az IPN ügyészeti részlegében munkacsoportot alakítottak, hogy megállapítsák azon személyek adatait, akik a második világháború idején SS-tagokként azokban a koncentrációs és haláltáborokban teljesítettek szolgálatot, amelyeket a Harmadik Birodalom a megszállt Lengyelország területén hozott létre - írta a lap.
Az IPN eddig mintegy 1600, feltehetőleg még élő SS-tagot szűrt ki ezen lágerek több mint 23 ezer ismert őre közül - emelte ki a Rzeczpospolita az IPN ügyészeti részlegének szóvivőjét, Robert Janickit idézve. A keresett személyekről az életkoruk és azonosításukat elősegítő más adatok is fennmaradtak, például a háború előtti lakhelyükre, foglalkozásukra vonatkozóak. Emellett az ő esetükben nincs adat arról, hogy háborús bűntetteikért már máshol elítélték volna őket, ami akadálya lenne az IPN általi felelősségre vonásuknak - mondta el Janicki.
Az IPN honlapján elérhető adatok szerint Lengyelországban a második világháború után közel 5 ezer náci háborús bűnöst - németeket, osztrákokat és magukat német nemzetiségűeknek mondó személyeket - ítéltek el. Közülük mintegy 200-an emberirtásban való részvétel miatt halálbüntetést kaptak.
2017 augusztusában az IPN - az akkor közzétett adatok szerint - több mint 200 nyomozást folytatott az emberirtásnak minősített, vagyis a lengyel jog értelmében elévülhetetlen náci bűntettek ügyében.
- 34914 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34917 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34917 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34918 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34919 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34920 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni