Trump az oroszokat vádolta meg Észak-Korea miatt


-A A+

Oroszország egyáltalán nem segít nekünk az Észak-Koreával kapcsolatos válság megoldásában - hangsúlyozta az amerikai elnök.

Oroszország a nemzetközi szankciók megsértésével segít Észak-Koreának nyersanyagokhoz jutni, Phenjan pedig "minden egyes nappal" közelebb kerül ahhoz, hogy az Egyesült Államokat elérni képes nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát fejlesszen ki - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Reuters brit hírügynökségnek szerdán a Fehér Házban adott interjújában.

Oroszország egyáltalán nem segít nekünk az Észak-Koreával kapcsolatos válság megoldásában - hangsúlyozta Trump. Vlagyimir Putyinnal összefüggésben megjegyezte, hogy az orosz államfő sokat tudna tenni ez ügyben. "Csak sajnos nem valami jó a kapcsolatunk Oroszországgal, s néhány esetben feltehető, hogy az, amit Kína elvesz, azt Oroszország visszaadja. Így a végeredmény nem annyira jó, mint egyébként lehetne" - tette hozzá.

Trump méltatta Kína erőfeszítéseit, amelyekkel korlátozta az Észak-Koreába irányuló olaj- és szénszállítmányokat, ugyanakkor az amerikai elnök véleménye szerint Peking többet is tehetne Phenjan féken tartására.

Az 53 perces interjúban az amerikai elnök kételyeinek adott hangot azzal összefüggésben, hogy lenne-e értelme Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel folytatott tárgyalásoknak.

"Nem vagyok biztos abban, hogy a tárgyalásoknak bármi érdemi eredménye lenne. Már 25 éve zajlik egyeztetés, és sorra kihasználták korábbi elnökeinket" - hangoztatta Trump, aki korábban nem zárta ki a közvetlen tárgyalások lehetőségét. Az amerikai elnök nem válaszolt arra a kérdésre, hogy fenntart-e valamiféle kommunikációs csatornát Kim Dzsong Unnal.

Azt sem árulta el, hogy az Egyesült Államok fontolgat-e egy korlátozott megelőző csapást, amellyel megmutatná a phenjani vezetésnek szándékai komolyságát. Trump ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy "egy nagyon-nagyon nehéz pókerjátszmát játszunk, és nem akarjuk felfedni a lapjainkat".

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tavaly három szakaszban hozott gazdasági szankciókat Észak-Korea ellen: augusztus 5-én a fémipari termékekre, a szénre és a halászati termékekre vetett ki szankciókat, szeptember 11-én a textiltermékek és az olaj beszállításának korlátozásáról határozott, december 22-én pedig a nyersolaj és a finomított kőolajtermékek Észak-Koreába irányuló exportjának további csökkentését szavazta meg







EZT OLVASTA MÁR?

X