Az Európai Parlament elé kerül a romániai igazságügy helyzete


-A A+

Februárban, Strasbourgban tárgyalja az Európai Parlament a romániai igazságügy helyzetét - közölte Siegfried Mureşan EP-képviselő, az Európai Néppárt szóvivője csütörtökön.

"Az Európai Parlament februárban, következő, Strasbourgban tartandó plenáris ülésén tárgyalja a romániai igazságügy helyzetét, a PSD és ALDE azon próbálkozásai nyomán, hogy meggyengítsék az igazságszolgáltatást. Az erre vonatkozó döntés ma (csütörtökön - szerk.megj.) született meg az Európai Unió Parlamenti Elnökeinek Konferenciáján. Ez egyértelmű jele annak, hogy nem lehet elsiklani a PSD és az ALDE arra irányuló próbálkozásai fölött, hogy irányításuk alá hajtsák és meggyengítsék az igazságszolgáltatást” - szögezi le Siegfried Mureşan az Agepreshez eljuttatott nyilatkozatban.

Az európai parlamenti képviselő hozzáteszi: a PSD-ALDE egymást követő kormányai a tavalyi év során megpróbálták meggyőzni „a civilizált világot”, hogy tévedett az az 500 ezer román állampolgár, aki utcára vonult tüntetni a korrupció ellen, de „senkit nem sikerült meggyőzniük ilyen jellegű félretájékoztató manőverekkel.”

"Ha egy tagállam intézményei meggyengülnek, az az egész Európai Unió állampolgárai számára kockázatot jelenthet, elsősorban biztonsági kockázatot' - vélekedett Mureşan.








EZT OLVASTA MÁR?

X