A szerb elnök nyugalmat sürget a koszovói szerb vezető meggyilkolása után


-A A+

Nyugalomra intette és támogatásáról biztosította koszovói nemzettársait Aleksandar Vucic szerb államfő, aki azért látogatott szombaton a többségében szerbek lakta Észak-Koszovóba, hogy megnyugtassa az ott élőket, nincsenek veszélyben, és az anyaországi hatóságok igyekeznek kideríteni, ki állhat Oliver Ivanovic koszovói szerb vezető meggyilkolása mögött.

A mérsékelt politikusok számító Oliver Ivanovicra ismeretlen tettesek egy mozgó autóból lőttek rá kedden az észak-koszovói Kosovska Mitrovicában, amikor pártjának székházába akart belépni. A politikus a kórházban meghalt, csütörtökön Belgrádban temették el.

A szerb államfő a merényletet követően kijelentette: Szerbia terrorista bűncselekményként kezeli az esetet, és részt akar venni a nyomozásban. A koszovói hatóságok elutasították ezt a kérést. Vucic azért utazott Koszovóba, hogy megnyugtassa az ott élő szerbeket, nem kell félniük a hasonló támadásoktól, Belgrád igyekszik megvédeni őket.

A szerb elnök három pontban foglalta össze, mit is szeretne üzenni a látogatásával a helyi szerbeknek. Egyrészt azt, hogy fontos a szülőföldjükön, Koszovóban való megmaradásuk, másrészt biztosítani kell a fejlődésüket és garantálni a biztonságukat, harmadrészt pedig, hogy a koszovói szerbség körében le kell számolni a korrupcióval.

A politikus hozzátette: annak ellenére, hogy a helyi albánok és a szerbek érdekei sokszor eltérnek, Belgrád mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megőrizze a békét, és elsimítsa a vitás kérdéseket. Aleksandar Vucic Kosovska Mitrovicában koszorút helyezett el ott, ahol rálőttek Oliver Ivanovicra.

Vucic köztársasági elnökként először látogatott Koszovóba, és politikai elemzők szerint – a kialakult helyzetre és a feszültségekre való tekintettel – mostani útja a korábbi látogatásoknál jelentősebbnek számít. A Politika című belgrádi napilapnak nyilatkozó szakértők szerint a koszovói szerbek megmaradása függhet a szerb elnök üzeneteitől, a merénylet után ugyanis sokan megijedtek, Oliver Ivanovic családja pedig bejelentette, elhagyja Koszovót, és Belgrádba költözik.

A lap szerint Vucic útja a szerb-koszovói párbeszéd folytatása, illetve a politikai stabilitás biztosítása miatt is fontos. Szerbia a merénylet hírére megszakította a 2013 óra Koszovóval folytatott párbeszédet, és a szerb vezetés kijelentette, addig nem hajlandó folytatni a tárgyalásokat, amíg kézre nem kerülnek a gyilkosság elkövetői.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád azóta sem hajlandó elismerni egykori déli tartományának önállóságát, és továbbra is sajátjának tekinti a többségében albánok lakta területet.








EZT OLVASTA MÁR?

X