Szegénynek tűnő, drága ruhában járó fiatalokra csapnak le Rotterdamban


-A A+

Kísérleti programot indítanak Rotterdamban, amelynek célja a szegénynek tűnő fiatalok drága ruháit és ékszereit elkobozni.

A holland város rendőrsége mostantól megpróbálja kiszúrni azokat a fiatalokat, akiknek vélhetően nem volt elég pénzük a rajtuk levő drága ruhákra, ezért lophatták azokat. Aki nem tudja bebizonyítani, hogy fizetett az öltözetért, attól elkobozzák azt.

A rotterdami rendőrfőnök, Frank Paauw a De Telegraaf holland lapnak azt nyilatkozta, hogy gyakran "érinthetetlennek képzelik magukat" a fiatalok, de "le fogják vetkőztetni őket az utcán". "Általában elveszünk egy Rolexet a gyanúsítottól. Ruhákat ritkán. Ez pedig különösen státusszimbóluknak számít a fiatalok körében. Egyes fiatalok 1800 eurós kabátokban járjálnak. Nincs semmiféle bevételük, így a kérdés az, hogy miként szerzik be ezeket" – fogalmazott Paauw.

A kísérleti program Rotterdam nyugati részében fog működni és kifejezetten egy bűnöző csoportra koncentrálnak majd. Olyan fiatal férfiakról van szó, akik korábbi büntetések miatt eladósodtak, mégis drága holmikban járnak. Ez a rendőrfőnök szerint "aláássa a jogállamiságot" és "teljesen hamis jelzéseket küld a helyiek felé".

Rasszizmus áll a háttérben?

A döntést kritizálók között vannak, akik rasszizmust gyanítanak a háttérben. Anne Mieke Zwaneveld ombudsman szerint rájöttek, hogy bár a rendőrség nem akarja azt mutatni, hogy etnikai megkülönböztetésről van szó, de ennek az esélye egészen nagy.

Szerinte nagyon nehéz volna jogilag igazolni azt, hogy a rendőrök indokoltan veszik le a ruhát az emberekről az utca közepén. "Nem tilos az utcán sétálni. Ráadásul gyakran nem tiszta, hogy hogyan fizettek egy ruháért és mennyire régi" – tette hozzá.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X