Európai elfogatóparancs kiadását kérik Puigdemont ellen


-A A+

A spanyol ügyészség európai elfogatóparancs ismételt kiadását kérte a madridi legfelsőbb bíróságtól Carles Puigdemont leváltott katalán elnök ellen hétfőn.

Az ügyészség kérelmének indoka, hogy a katalán politikus csaknem három hónap után elhagyta Brüsszelt, ahova a spanyol igazságszolgáltatás elől menekült.

A volt elnök Dániába utazott, ahol egy konferencián vesz részt a koppenhágai egyetemen. A kétnaposra tervezett úton dán politikusokkal is találkozik. Belgiumban a bíróság mérlegeli a kiadatást az európai elfogatóparancs alapján, Dániában viszont nem.

A spanyol ügyészség újabb indítványáról Pablo Llanera bíró dönt, ő az, aki december elején úgy határozott: visszavonja a még novemberben kiadott európai elfogatóparancsot Puigdemont és leváltott kormánya négy tagja ellen.

A spanyol legfőbb ügyész lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezett eljárást a leváltott katalán kormány és a feloszlatott katalán parlament elnökségének tagjaival szemben arra hivatkozva, hogy döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött az alkotmány teljes semmibevételével október 27-én.








EZT OLVASTA MÁR?

X