Bűnösnek vallotta magát két, nemi erőszakkal vádolt amerikai katona


-A A+

Bűnösnek vallotta magát kedden az a két amerikai katona, akiket egy huszonéves okinavai nő tavaly októberi megerőszakolásával és bántalmazásával vádolnak.

A 23 éves Skyler Dozierwalker védőügyvédje az NHK japán tévécsatorna beszámolója szerint azt is elmondta: a férfi azért október 16-án követte el a bűntényt, mert úgy vélte, megúszhatja a letartóztatást, miután kevéssel a bűntény után elhagyta volna az országot.

A másik vádlott, a 24 éves Christopher Browning szintén elismerte bűnösségét, de tagadta, hogy előre megfontolt szándékkal követte volna el a nemi erőszakot.19861678 BG1

A vád szerint a két amerikai katona előre kitervelte a tettet.

Az eset hatalmas felháborodást okozott a közel 50 ezer Japánban állomásozó amerikai katona felének otthont adó Okinava szigetén, ahol egyébként is feszült az amerikai erők és a helyi lakosok viszonya a jelentős hadi jelenlét okozta kellemetlenségek miatt.

A fő ütközőpont egy bázis szigeten belüli áthelyezésének terve, amelyet az Egyesült Államok és Japán kormánya egy korábban, szintén amerikaiak által elkövetett nemi erőszak, illetve amiatti közfelháborodást követően dolgozott ki. A sziget lakói és kormányzata elutasítják a tervet, ők azt akarják, hogy a bázist áthelyezés nélkül számolják fel.

Az októberi bűntény óta az amerikai hadsereg éjszakai kijárási és alkoholfogyasztási tilalmat vetett ki Japánban állomásozó tagjaira, azonban azóta további tíz katonát vettek őrizetbe különböző - általában részegen elkövetett - kisebb bűncselekmények gyanújával a Pentagon egyik legfőbb kelet-ázsiai bázisának számító Okinaván.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X