Szírában működhet még egy titkos vegyifegyver-raktár
A szíriai hatalom halálos vegyi fegyvereket célba juttató új fajta eszközöket gyárt és használ Washington szerint, pedig 2013-ban elkötelezte magát amellett, hogy felszámolja teljes vegyifegyver-készletét.
Donald Trump amerikai elnök kész fontolóra venni katonai csapást a szír hadsereg ellen, hogy elrettentse a vegyifegyver-használattól - közölték csütörtökön nevük elhallgatását kérő amerikai tisztségviselők.
A nyilatkozók azonban nem utaltak arra, hogy bármilyen katonai csapás küszöbön állna Szíria ellen. Azt remélik - mondták -, hogy más eszközökkel sikerül megakadályozni vegyi fegyverek újbóli bevetését. Például Bassár el-Aszad szíriai elnök szövetségesének, Oroszországnak az együttműködésével Washington ki akarja dolgozni egy új módját a vegyifegyver-használó erők felelősségre vonásának.
A tisztségviselők szerint "nagyon valószínű", hogy Aszad nem jelentett be és megtartott egy titkos vegyifegyver-raktárat.
Az utóbbi hónapok feltételezett vegyifegyver-támadásaiból pedig arra lehet következtetni, hogy a szíriai hatalom továbbra is képes ilyen fegyvert előállítani, ami szintén tilos neki 2013 óta. Arra utaló jel nincs, hogy Szíria új vegyi fegyvereket fejlesztett volna ki az elmúlt öt évben, de valószínűleg korszerűsítette a célba juttató eszközöket oly módon, hogy nehezebben lehessen kinyomozni, ki követte el a támadást - tették hozzá.
- 33190 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33192 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33192 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33194 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33195 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33195 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni