Összeütközött két katonai helikopter Franciaországban


-A A+

Összeütközött péntek reggel a francia hadsereg két Gazelle típusú helikoptere a délkelet-franciaországi Carces-tó közelében. Az egyelőre ismeretlen körülmények között történt balesetben legalább öten életüket vesztették - közölték rendőrségi források.

A hadsereg két másik és a csendőrségnek egy harmadik helikoptere jelenleg is keresi a hatodik embert, aki az egyik szerencsétlenül járt járművön utazott.

"A helikopterek összeütköztek, az egyiken háromfős legénység volt, a másikon ketten utaztak, mindenki meghalt" - közölte a brignoles-i csendőrség. Más források szerint viszont hatan voltak a két helikopteren.

A helyszínen mintegy húsz katona, valamint a csendőrség és a Var megyei alprefektúra munkatársai vettek részt a kutatásban. Mindkét katonai helikopter a Saint-Tropez-től negyven kilométerre található Cannet-des-Maures katonai iskolájához tartozott, feltételezhetően gyakorlórepülést végeztek.








EZT OLVASTA MÁR?

X