Időt nyertek az ukrajnai magyar és román iskolások
A kijevi oktatási minisztérium elfogadja a Velencei Bizottság ajánlását, és beleegyezik, hogy 2023-ig meghosszabbítsa az átmeneti időszakot a tavaly ősszel elfogadott új ukrán oktatási törvény nemzeti kisebbségekre vonatkozó cikkelyében foglaltaknak a bevezetéséig - jelentette ki Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter azon a megbeszélésen, amelyet Cristian-Leon Țurcanuval, Románia kijevi nagykövetével folytatott.
A találkozóról a tárca honlapján megjelent sajtóközlemény szerint Hrinevics hangsúlyozta: a minisztérium ezt nem a jogszabályt ért külföldi reakciók miatt teszi, hanem azért, hogy minden ukrán állampolgárságú gyermek - nemzetiségétől és lakhelyétől függetlenül - magas szinten sajátíthassa el az ukrán nyelvet. Ismételten kiemelte, hogy a jogszabály alkalmazásában messzemenőkig figyelembe veszik a különböző nyelvcsaládokhoz tartozó kisebbségiek sajátos igényeit.A megbeszélésen megvitatták az ukrán és a román oktatási minisztérium közötti, az oktatási együttműködésről szóló új jegyzőkönyvtervezet részleteit, amelyet kijevi várakozások szerint még idén aláírnak.
A tavaly szeptember végén hatályba lépett új ukrán törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye több ország, köztük Magyarország és Románia heves tiltakozását váltotta ki. A jogszabály ezen része - amely a törvény rendelkezése szerint egyébként 2020 szeptemberétől lépne életbe - kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az ukrán. Ennek megfelelően a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása csak az első négy osztályban lesz engedélyezett, az ötödik osztálytól felfelé a tantárgyak többségét ukránul oktatnák majd. Engedélyezi viszont a törvény két vagy több tantárgy oktatását más nyelveken, azaz angolul, illetve bármely európai uniós tagország nyelvén is.
Az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló Velencei Bizottsága tavaly december 8-án tette közzé állásfoglalását az ukrán törvényről. Ebben egyebek mellett azt javasolta Kijevnek, hogy hosszabbítsa meg az átmeneti időszakot a 7. cikkely életbe léptetéséig. Az ukrán oktatási minisztérium már akkor jelezte hogy egyetért ezzel a javaslattal.
- 34916 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34918 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34918 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34919 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34921 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34921 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni