A kisebbségi jogok érvényesítését monitorizálná az EU
A kisebbségi jogok tiszteletben tartását monitorizáló rendszer kialakítását sürgeti Winkler Gyula. Az RMDSZ európai parlamenti képviselője a kisebbségi intergroup csütörtöki, strasbourgi gyűlésén beszélt erről, kiemelve, hogy fontos előrelépést jelent a héten elfogadott, az őshonos nemzeti kisebbségek védelméről is szóló európai parlamenti határozat.
„A Minority Intergroup nagyon fontos keretet teremt az Európai Parlamentben arra, hogy a különböző nemzeti kisebbségek a rájuk leselkedő veszélyeket, problémákat megtárgyalják. Ugyanakkor legalább annyira fontos, hogy megoldások körvonalazódjanak, egy olyan lehetőségre szeretném felhívni a figyelmet, amelyet az őshonos nemzeti kisebbségek védelméről és a diszkrimináció tiltásáról szóló, ezen a héten elfogadott határozat nyit meg” – mutatott rá Winkler Gyula.
„Ebben a határozatban az egyik cikkely arra vonatkozik, hogy az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége keretén belül hozzanak létre egy monitorizáló rendszert, amely nyomon követi a kisebbségi jogok tiszteletben tartását, alkalmazását. A Minority Intergroup tagjaiként határozott nyomást kell gyakorolnunk az Európai Bizottságra, hogy minél hamarabb hozza létre ezt a monitorizáló rendszert, amelybe be tudnának majd kapcsolódni a közösségeink által működtetett saját rendszerek, a romániai magyar közösség esetében a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat” – magyarázta. Véleménye szerint ez nemcsak az Európai Unióban válhat hatékony eszközzé, hanem Ukrajnában is, amely az EU Keleti Partnerségének tagja.
„A kisebbségi intergroup munkáját meghatározza, hogy itt két cselekvési irány találkozik, egyrészt a kisebbségek soraiból származó EP-képviselők politikai tevékenysége, másrészt annak a közel ötven millió európai polgárnak a társadalmi fellépése. Ez utóbbinak a legjobb példája a nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezés, a Minority Safe Pack. Ezért is fontosnak tartom ezt a munkacsoportot, hiszen segít abban, hogy teljesítsük küldetésünket az állampolgár akaratának, elvárásainak megfelelően. Úgy vélem, céltudatos fellépéssel nemcsak azt érjük el, hogy a figyelem középpontjában tartjuk a kisebbségi kérdést, hanem azt is, hogy új eszközöket hozunk létre az őshonos kisebbségek védelmére” – fogalmazott Winkler Gyula.
A Hagyományos kisebbségek, nemzeti közösségek és nyelvek frakcióközi munkacsoportja csütörtökön Strasbourgban gyűlésezett, ahol Brezovics László, a KMKSZ elnöke ismertette az ukrán oktatási törvény és kisebbségpolitikai törvénytervezetet, ezek várható következményeit.
- 34915 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34918 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34918 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34919 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34920 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34921 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni