Izrael nagy hatótávolságú rakéták elleni védelmi rendszert tesztelt


-A A+

Az izraeli védelmi minisztérium kísérletet hajtott végre a "Nyíl-3" nevű, nagy hatótávolságú rakéták megsemmisítésére szolgáló rakétarendszerrel, amelynek célja az Iránban jelenleg fejlesztés alatt álló precíziós rakéták elleni védelem - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.

A kísérlet eredményeit egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Az izraeli védelmi minisztérium és az amerikai rakétavédelmi hivatal közösen végezte a tesztet az éjszaka folyamán. 

A következő hetekben várhatóan újabb kísérletet hajtanak végre, miután az utóbbi időkben kétszer is lemondták az utolsó pillanatban ennek az új, fejlettebb védelmi eszköznek a kipróbálását. Egy alkalommal azért halasztották el a kísérletet, mert hibát észleltek a rakéta kommunikációs rendszerében, korábban pedig az elfogó rakétával volt gond, és ezért halasztották el a Nyíl-3 próbabevetését.

A Nyíl 3-as rendszert korábban már tesztelték az Egyesült Államokban, és tavaly átadták az izraeli légierőnek, ahol üzembe helyezték. Ez a védelmi rakétarendszer a nagy hatótávolságú rakéták ellen védi Izraelt, miközben a középtávú védelmet a Varázspálca, a közelről, néhány kilométerről indított rakéták kilövését pedig a Vaskupola nevű védelmi rendszer biztosítja.








EZT OLVASTA MÁR?

X