FUEN: román közintézményeken a székely zászló helye


-A A+

 

Nem fogadja el a román kormány álláspontját az úgynevezett „zászlóháborúban" az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN), amelyet aggasztja a Budapest és Bukarest között kirobbant konfrontáció.

„Természetesen Romániának engedélyeznie kell a székelyek számára zászlójuk használatát - nem utolsó sorban a hivatalos épületeken. Európai kisebbségi jogi távlatból minden más megoldás elégtelen volna” - fogalmaz a közleményben Martha Stocker, a FUEN dél-tiroli alelnöke. index

Nyilatkozatában hozzáteszi: ilyen kérdésekben, a kisebbségek védelmezőjeként, az Európai Uniónak kötelessége volna közbelépni és támogatni a kisebbségek álláspontját. A FUEN a továbbiakban megállapítja: a budapesti és bukaresti kormányok számára világossá kell tenni, hogy egy ilyen vitát nem a kisebbségek kárára kell folytatni. A közlemény ugyanakkor kitér a zászlóháború történetére és megállapítja, hogy a román hatóságoknak a székely zászló betiltására irányuló kísérletei erős tiltakozást váltottak ki a magyarországi FIDESZ kormányból, ezzel Budapest nemzetközi konfliktus szintjére emelte a kétoldalú viszonyban felvetett kérdést. A FIDESZ gyakran a határon túli magyarok szószólójaként lép fel, amely Magyarország és Románia viszonylatában különösképpen kényes, hiszen Budapest olyan témákat tart napirendjén, amelyek nem minden esetben esnek egybe a romániai magyarság legitim képviseletének érdekeivel - áll a FUEN dokumentumában.

Az európai kisebbségek ernyőszervezete erőteljesen támogatja a romániai magyarság közösségi és politikai érdekképviseletét ellátó RMDSZ-t és több évtizedes kisebbségvédelmi politikáját. A most zajló román-magyar kisebbségi nézeteltérések ismét rávetítenek arra, hogy Európának foglalkoznia kell a nemzeti kisebbségek kéréskörével, úgy, ahogy azt a FUEN és partnerei - köztük az RMDSZ - a készülő kisebbségi európai polgári kezdeményezéssel célozzák - írja a FUEN közleménye. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X