Elfogadta a szíriai tűzszünetről szóló határozatot az ENSZ BT


-A A+

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szombaton egyhangúlag fogadott el határozatot, amelyben 30 napos tűzszünet haladéktalan kihirdetését követeli Szíriában, hogy a segélyszállítmányok eljuthassanak az ostromlott Kelet-Gútába.

A BT a Svédország és Kuvait által több mint két hete benyújtott tervezetet azután fogadta el többszöri halasztás és az utolsó percekben történt módosítások után, hogy harci gépek hét napon át támadták a lázadók kezén lévő területet.A határozat felszólít „minden felet, hogy haladéktalanul szüntesse be legalább harminc napra az ellenségeskedést Szíriában tartós humanitárius szünet céljából”. „Ez nem egy szíriai békeszerződés, a szöveg kizárólag humanitárius jellegű” – mondta Olof Skoog svéd ENSZ-nagykövet.

A határozat célja, hogy „lehetővé tegye a rendszeres humanitárius segélyek és szolgáltatások nyújtását, és evakuálhassák a legsúlyosabb betegeket és sebesülteket”.

A tárgyalás során a nyugati országok elutasították azt az orosz követelést, hogy Damaszkusz engedélyezzen minden humanitárius konvojt.

Szakértők: esetleges a tűzszünet betartása

A tűzszünet nem vonatkozik az Iszlám Állam (IÁ) és az al-Kaida dzsihadistái elleni harcokra. Moszkva kérésére ide soroltak „más, az IÁ-val és az al-Kaidával szövetséges személyeket, csoportokat, szervezeteket”, valamint az Biztonsági Tanács által megnevezett más terrorcsoportokat.

Ezek a kivételek félreértésekre adhatnak okot, miután a damaszkuszi vezetés terrorcsoportoknak tekinti a nyugati országok által támogatott lázadókat is – mutattak rá az AFP francia hírügynökség által megkérdezett szakértők. A tűzszünet tiszteletben tartása így esetlegesnek tűnik.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSHD) emigráns aktivista szervezet szerint a határozat elfogadása után röviddel máris támadták harci gépek az egyik kelet-gútai várost.

Oroszország kérésére, amely garanciákat követelt, a Biztonsági Tanács a tervek szerint két hét múlva ismét összeül, hogy lássa, betartják-e a tűzszünetet.

A határozat emellett felszólítja a feleket Kelet-Gúta, Jarmúk, Fua és Kefraja lakott területei ostromának azonnali beszüntetésére.

A határozat szövegének kidolgozása igencsak munkaigényes volt, Kuvait és Svédország igyekezett elkerülni egy újabb orosz vétót.

Szombaton folytatódtak a 2013 óta ostromlott, 400 ezer lakosú Kelet-Gúta elleni támadások. A térségben az elmúlt hét nap alatt több mint ötszázan haltak meg.

António Guterres ENSZ-főtitkár szerdán felszólította a feleket, hogy vessenek véget a „földi pokolnak”: azonnal szüntessék be a harci cselekményeket a térségben.

Szíriában több mint 13,1 millió polgári személy szorul jelenleg humanitárius segélyre, közülük 6,14 millióan belső menekültek. A háború hét éve alatt több mint 340 ezren haltak meg.








EZT OLVASTA MÁR?

X