Kizártnak nevezte a brit kormányfő, hogy London kész hozzávetőleg 40 milliárd eurót fizetni az Európai Uniónak a kilépési megállapodás részeként, fennálló kötelezettségeinek rendezésére.
A Katarból irányított al-Dzsazíra pánarab hírtévé elítélte és antidemokratikusnak nevezte azt, hogy Izrael úgy döntött, bezáratja a televízió ottani irodáit.
A venezuelai hatóságok bejelentették vasárnap, hogy leverték azt a kisebb lázadást, amelyet Nicolás Maduro elnök kormánya ellen kíséreltek meg végrehajtani a fővárostól keletre fekvő Valencia nagyváros közelében.
Az izraeli kormány be akarja zárni a Katarból irányított Al-Dzsazíra pánarab hírtévé helyi irodáját - jelentette az izraeli kettes kereskedelmi tévécsatorna híradása vasárnap.
Egy román állampolgár meghalt, kettő eltűnt azt követően, hogy egy csónak, amelyen négy román állampolgár tartózkodott, szombatról vasárnapra virradóan egy másik vízi járművel ütközött..
Franciaországba 271 dzsihádista tért vissza, miután Irakban vagy Szíriában harcoltak szélsőséges szervezetek fegyvereseiként, és az ügyészség mindannyiuk ellen vizsgálatot indított - közölte Gérard Collomb francia belügyminiszter.
Második világháborús gránátot találtak szombat délután a balatonszemesi strandon a vízben – közölte az M1 Híradója.
Újabb országos hajnali melegrekord dőlt meg szombaton Budapesten - tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-t. Többfelé heves zivatarokkal érkezik a hidegfront.
Enyhe alkari sérülést szenvedett szombaton egy román katona Afganisztánban - tájékoztat a védelmi minisztérium közleménye.
Képeslapon üdvözölné Európa legkeresettebb bűnözőit az uniós rendőri együttműködést koordináló szervezet, az Europol nyári kampányában, de nem ismeri a pontos címüket, ezért a lakosság segítségét kéri tartózkodási helyük megállapításához.
Csaknem ezer hektárnyi terület égett le a Hortobágyi Nemzeti Parkban kitört tűzben - közölte a Jász-Nagyku-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes sajtószóvivője péntek reggel az MTI-vel, a drónokkal végzett légi felderítés adatai alapján.
A 21 éves Michelle Carter folyamatosan telefonon küldött üzenetekkel bombázta 18 éves udvarlóját, Conrad Royt.
Hatalmas tűz ütött ki péntekre virradóra a világ egyik legmagasabb lakóépületében, a 79 emeletes dubaji Torch-toronyban, de a lakóit időben kimenekítették, és a tűzoltóknak körülbelül két és fél óra alatt sikerült eloltaniuk a lángokat.
A csütörtök hajnali országos rekord után napközben újabb melegrekordok dőltek meg Magyarországon, Békéssámsonban született meg az eddigi csúcs - tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Vandalizmussal tiltakozik a tömegturizmus ellen az Arran Jovent nevű katalán függetlenségpárti baloldali ifjúsági mozgalom, saját fórumaikon meg is osztják az akcióikat.
Kezdenek visszatérni Moszulba a harcok elől elmenekült iraki családok, azonban otthonaik helyett mindenütt csak romokat találnak - tájékoztat az EuroNews.
Napokon belül kezdődik nemzetközi találkozó kezdődik a Fülöp-szigeteken, többek között az észak-koreai atomfenyegetésről. Duterte elnök előtte megadta az alaphangot.
Napról napra melegebb van a Nyugat-Balkánon, egymás után dőlnek meg a hőségrekordok a térségben.
Az afganisztáni amerikai csapatok főparancsnokának felmentését fontolgatja Donald Trump amerikai elnök - számolt be szerda este az NBC televízió.
Az olasz hatóságok megkezdik a Földközi-tengeri embermentés új magatartási kódexét elutasító nem kormányzati szervezetek (NGO) szigorú ellenőrzését, egyúttal tevékenységük korlátozását - jelentette kedden a Corriere della Sera című olasz napilap.