XVI. Benedek a bíborosoknak: az utódom közöttetek van


-A A+

Lemondása előtt néhány órával XVI. Benedek csütörtökön délelőtt a Vatikánban elbúcsúzott a már Rómába érkezett bíborosoktól, közöttük Erdő Péter esztergom-budapesti érsektől is.Peter erdo 2 „Öröm volt számomra veletek együtt vezetni az egyházat. Közelségetek és tanácsaitok segítségemre szolgáltak" - mondta rövid beszédében XVI. Benedek, akit a bíborosok tapssal fogadtak.

A pápa Angelo Sodanónak, a bíborosi kollégium vezetőjének szavaira válaszolt, aki a testület nevében köszönetet mondott az egyházfőnek az utóbbi nyolc évért. Sodano a pápát olaszul és németül is búcsúztatta.

XVI. Benedek úgy fogalmazott, 2005-ös pápává választása óta az egyház életében voltak "gyönyörű fénnyel teli pillanatok" és olyanok is, melyeket "felhők árnyékoltak be". Hangsúlyozta, hogy az egyház nem "asztalnál megrajzolt építmény, hanem élő test, amely átalakul, növekszik, de szíve nem változik".

A bíborosi testületet egy zenekarhoz hasonlította, amelyben "a különböző hangzású hangszerek harmóniát teremtenek". "Az ima tartson bennünket egységben" - hangoztatta XVI. Benedek, hozzátéve, hogy a következő napokban imájával ő is közel lesz az új pápát megválasztó bíborosokhoz.cardinali-5

"A következő pápa itt van közöttetek, és én már most feltétlen tiszteletet és engedelmességet fogadok neki!" - hangoztatta a távozó pápa, aki áldását adta a bíborosokra. XVI. Benedek egyenként búcsúzott a már Rómába érkezett több mint hetven bíborostól néhány szót váltva velük különböző nyelveken.

A VIII. Kelemen pápáról elnevezett vatikáni teremben tartott találkozón részt vett Erdő Péter esztergom-budapesti érsek, aki az MTI értesülése szerint olaszul szólt a pápához.

Az olasz sajtó kiemelte, hogy az egyházfő hosszabban búcsúzott az esélyes olasz pápautódnak tartott Angelo Scola milánói érsektől. Elköszönt a pápától a pedofília gyanújától érintett Roger Mahony, Los Angeles-i nyugalmazott bíboros is, akinek a konklávén való részvétele ellen amerikai katolikus szervezetek tiltakoztak.

A többi pápaválasztó és nem pápaválasztó bíborost péntektől várják Rómába. A konklávét előkészítő bíborosi tanácskozások, kongregációk hétfőtől vehetik kezdetüket.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X