Szaúd-Arábiában negyven év után újra lehet mozizni


-A A+

Szaúd-Arábiában csaknem négy évtized után újra lesznek mozik: a kultusztárca olyan rendeletet hozott, amely lehetővé teszi a működési engedélyek kiadását a filmszínházaknak - jelentette az SPA szaúdi hírügynökség.

A tárca honlapján csütörtök este megjelent közlemény szerint véglegesítették azokat a feltételeket, amelyek teljesítése esetén újra megnyílhatnak a filmszínházak, és az engedélyek kiadása azonnal megkezdődik. Az konzervatív iszlamista monarchiában a nyolcvanas évek elején zárták be a filmszínházakat, és a szaúdiak - akik megtehették - a szomszédos Bahreinbe jártak mozizni.

Avad al-Avad kultuszminiszter szerint a filmszínházak újbóli megnyitása serkenteni fogja a gazdasági növekedést, munkahelyeket teremt, és bővíteni fogja a szórakozás lehetőségét a térség legnagyobb piacával rendelkező országban.

A tárca tervei szerint 2030-ra szerte az országban több mint 350 filmszínház kezdi meg működését, több mint 2500 teremben vetítenek majd filmeket. Avad azt reméli, hogy a háztartások szórakozási és üdülési célú kiadásai 2,9-ről hat százalékra nőnek majd.

Lassú modernizáció

Az iszlám szunnita ágának fundamentalista, vahhábita irányzatát követő muszlim királyságban tavaly óta elmozdulás tapasztalható a modernizáció irányába, amit megfigyelők Mohamed bin Szalmán trónörökös befolyásának növekedésével hoznak összefüggésbe.

A változások a nők jogainak kiterjesztésétben tapinthatóak leginkább. Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi király tavaly szeptemberben rendeletet írt alá arról, hogy engedélyezik a nőknek az autóvezetést, illetve sporteseményeket is látogathatnak. A változás szele a divatot is megérintette, a szaúdi nők elkezdtek színesebb ruhákat, úgynevezett abajákat viselni, a hagyományos feketék mellett megjelentek a világoskékek és rózsaszínűek is.








EZT OLVASTA MÁR?

X