Az Egyesült Államok a legnagyobb fegyverkereskedő


-A A+

Az Egyesült Államok az utóbbi öt évben megerősítette vezető pozícióját a globális fegyverpiacon a fegyvereladások mintegy harmadával - közölte hétfőn ismertetett jelentésében a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI).

A SIPRI becslései szerint a globális fegyverkereskedelem volumene 10 százalékkal bővült 2013-2017-ben, összehasonlítva a 2008-2012-es időszakkal.

A legnagyobb fegyverexportőr az Egyesült Államok, amely a globális piac 34 százalékát birtokolja, és legalább 98 országot lát el fegyverrel. 2008 és 2012 között még csak mintegy 30 százalék részesedéssel rendelkezett, fegyvereladásai nagy részét harci és szállító repülőgépek teszik ki.

Más fegyverexportáló országokhoz hasonlóan Washington is külpolitikai eszközként használ fegyvereladásokról szóló megállapodásokat, amelyek közül számosat még a megelőző amerikai elnök, Barack Obama idején ütöttek nyélbe. "Ezek a 2017-ben született alkuk és jelentősebb szerződések biztosítják majd, hogy az Egyesült Államok marad a következő években is a világ vezető fegyverexportőre" - mondta Aude Fleurant, a SIPRI fegyverzeti- és katonai kiadásokat vizsgáló programjának vezetője.

Az amerikai fegyverek csaknem felét közel-keleti országokba adták el, egyharmadát pedig Ázsia államaiba.

Az Egyesült Államok legfontosabb fegyverexport-piacának számító Szaúd-Arábia vette a legtöbb hadieszközt, 18 százalékkal részesülve az eladásokból.

Oroszország a globális fegyverexport mintegy 20 százalékát adja. Moszkva 47 országba szállít fegyvereket, de a kelet-ukrajnai szakadároknak is - írja a SIPRI-jelentés. Az orosz export több mint fele ugyanakkor három országba, Indiába, Kínába és Vietnámba irányul.

A harmadik legnagyobb fegyverszállító, 6,7 százalékos piaci részesedéssel Franciaország, amelyet Németország és Kína követ. A vizsgált ötéves időszakban Párizs harci repülőgép- és hadihajó exportjával átvette Washington helyét, mint Egyiptom fő fegyverbeszállítója.

Öt állam - India, Szaúd-Arábia, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek és Kína - a világ fegyverexportjának több mint harmadát vásárolta fel. Közülük 12 százalékkal emelkedik ki India, amely a vizsgált időszakban a világ vezető fegyverimportőre volt. Újdelhi fő fegyverbeszállítói Oroszország, az Egyesült Államok és Izrael.








EZT OLVASTA MÁR?

X