Terrorista tevékenység vádjával ítélték el az Iszlám Állam harcosát Belgiumban


-A A+

Terrorista tevékenység  vádjával 30 év börtönre ítélték Arben Imishtit, az Iszlám Állam egyik belga állampolgárságú harcosát a belgiumi Mechelen városi bíróságán csütörtökön.

A La Libre Belgique című belga napilap tudósítása szerint az ügyészség vádja szerint az észak-belgiumi Antwerpen járás Schoten nevű településéről származó Arben Imishti szerepelt az Iszlám Állam egyik toborzó videójában. A szervezet mintegy 20 brit és amerikai túszának lefejezését bemutató propagandavideójában Imishti egy erős brit akcentussal angolul beszélő férfi mellett tűnt fel, akit később a sajtó Jihadi John (Dzsihád John) névre keresztelt el.

A fiatalember távollétében lefolytatott eljárás végén annak ellenére mondták ki az ítéletet, hogy a férfi családja azt bizonygatta, a vádlott korábban meghalt a szíriai harcokban.

A tájékoztatás szerint az ügyészség nem találta bizonyítottnak a halál hírét és nem fogadta el az Iszlám Államtól származó üzenetet sem, amelyben arról értesítik a családot, hogy fiuk "a paradicsomba távozott". 

Az ügyészség indoklásában az üzenetet "elégtelen információnak" minősítette az elhalálozás bizonyítására. Aláhúzták: számos esetben fordul elő, hogy a főként Szíria és Irak területén tevékenykedő terrorszervezethez csatlakozott belga harcosok halálhírük keltésével próbálnak eltűnni a hatóságok elől, majd illegálisan próbálnak visszatéri Belgiumba, hogy elkerüljék az igazságszolgáltatást.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X