Ellenzi a pápaválasztó konklávé előre hozását a rangidős bíboros


-A A+

Ellenzi a pápaválasztó gyűlés (konklávé) előre hozását Walter Kasper német bíboros, az új pápát megválasztó testület legidősebb tagja, mert úgy véli, hogy a 115 fős testület tagjainak előbb meg kell ismerniük egymást.

kasperA Vatikánban dolgozó bíboros a Stuttgarter Zeitung című német lap hétfői számában megjelent nyilatkozatában kifejtette: az egyházfői tisztség betöltésénél nem az életkor vagy a nemzetiség a döntő, hanem a személyiség, ezért a pápaválasztó bíborosoknak alaposan ismerniük kell egymást, hogy jó döntést hozhassanak.

Éppen ez a funkciója a konklávét megelőző tanácskozásoknak, amelyek a közkeletű vélekedéssel ellentétben nem titkos megbeszélések elfüggönyözött hátsó szobákban - mondta Walter Kasper. A találkozók során háttéralkuk sem köttetnek. Ez "különben is tilos" - mondta a rangidős bíboros, hangsúlyozva, a tanácskozások alkalmat adnak a testület tagjai közötti kapcsolatok elmélyítésére, egymás jobb megismerésére. "Ez a döntéshozatal teljesen normális, emberi folyamata", amelyhez azonban idő kell, ezért "nem lenne szabad elsietni a pápaválasztást" - mondta a német bíboros.

A  XVI. Benedek bizalmasaként számon tartott bíboros kedden tölti be a 80. évét, így éppen "befér" a pápaválasztó testületbe, hiszen a szabályok szerint azok a bíborosok vehetnek részt a választáson, akik az egyházfői tisztség megüresedésének időpontjában még nem töltötték be a nyolcvanat.

Walter Kasper szerint a katolikus egyház új vezetőjének egyszerre kell "menedzsernek és a lelkek pásztorának" lennie. A Kúria és a világegyház első embereként reformokat kell elindítania mindkét területen.     

Az egyház globális működését tekintve reagálnia kell arra a folyamatra, hogy a katolikus vallás súlypontja egyre inkább áthelyeződik a déli féltekére. Célszerű lenne, ha nagyobb önállóságot adna az egyes kontinenseken, vagy kulturális régiókban működő helyi egyházi szervezeteknek a hit kérdéseit nem érintő területeken - fejtette ki a bíboros, hangsúlyozva, hogy a katolikusok egységét a "lojális sokszínűség" révén kellene biztosítani.PapalConclave

Az egyház központját, a Vatikánt tekintve az új pápának a Szent X. Pius Testvériség ügyétől az elváltak újraházasodásának kérdéséig problémák hosszú sorával kell majd foglalkoznia, és minden egyes ügyben érvényesítenie kell az álláspontját, hiszen "nem mondhatja egyszerűen azt, hogy holnaptól másként lesznek a dolgok, és punktum" - vélekedett Walter Kasper.

Az előző pápa munkásságát értékelve hangsúlyozta: XVI. Benedek révén csökkent a pápai hivatal "szakrális aurája", miáltal "emberibbé vált" az egyházfői tisztség "arculata". Hozzátette: XVI. Benedek nemcsak a lemondásával vonul be az egyháztörténetbe, hanem "nagy teológusként" is, akinek szava jóval szélesebb körben talált meghallgatásra, mint ahogy az jelenleg látszik.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X