Elena Udrea megüzente Costa Ricából azt, amit mindenki sejtett


-A A+

Amint az sejthető volt, Elena Udrea nem tér vissza Romániába letölteni börtönbüntetését, ha jogerősen is szabadságvesztésre ítélik. Ezt a politikus értésre adta a B1TV-nek adott nyilatkozatában.

Arra a kérdésre, hogy visszatér-e az országba, ha a jogerős ítélet is kedvezőtlen lesz, a Bute-gála ügyében első fokon 6 év börtönre ítélt volt miniszter Petre Țuțeát idézve válaszolt, megjegyezve, hogy nem szeretne a román filozófus helyzetébe kerülni.

„Sokak számára nem érdekes, hogy ártatlan vagyok-e vagy bűncselekményt követtem el. Csak az számít, hogy börtönbe kerüljek. Nem szeretnék Țuțea helyzetébe kerülni, aki azt mondta: ostoba voltam, amiért 13 évet sínylődtem börtönben egy idióta népért” – mondta Udrea.

Mivel a válasz kitérő volt, a riporter ismét rákérdezett: hazatér-e vagy sem Romániába? „Azt hiszem, hogy válaszoltam a kérdésre. Meglátjuk, hogyan dönt a bíróság” – jelentette ki.

Mint ismert, Elena Udrea nem jelent meg a Bute-gála ügyben folyó fellebviteli per szerdai tárgyalásán. A volt miniszter ügyvédei közölték a bírósággal, hogy a várandós védencük továbbra is Costa Ricán tartózkodik, ahol egy orvos teljes nyugalmat írt elő számára. Utólag derült ki, hogy az ikrekkel terhes Elena Udrea elveszítette az egyik babát.








EZT OLVASTA MÁR?

X