Átlátszó hátizsákokkal előznék meg a lövöldözéseket egy amerikai iskolában


-A A+

Átlátszó hátizsákok viselésére köteleznék a diákokat a parklandi iskolában, ahol februárban a 19 éves Nikolaus Cruz tizenhét embert agyonlőtt és többeket megsebesített.

A biztonságra hivatkozó "óvintézkedést" a tavaszi szünet után, a jövő hét elejétől vezetnék be a floridai intézményben, ahol az átlátszó műanyag hátizsákokat az iskola már ki is osztotta a diákoknak. A tanulók egy része azonban máris felemelte szavát a tervezett intézkedés ellen.

Az orlandói Sun-Sentinel című lap tudósítása szerint a diákok megosztottak a biztonsági intézkedés megítélésében. A lap idézi például az egyik diáklányt , aki úgy vélte, hogy az átlátszó hátizsák "megéri" a biztonságos életért cserében. A Sun-Sentinel ugyanakkor beszámol arról is, hogy sok diák a műanyag táskára már ráírta a véleményét: nem ez segít az iskolákban elharapódzó fegyveres erőszak visszafogásában, hanem a megfelelő törvények. "Ez nevetséges, sőt, még sértő is" - írta az egyik tanuló.

Jaclyn Corin, aki az egyik főszervezője volt az április nagyszabású tiltakozó felvonulásnak, Twitter-bejegyzésében azt írta: szégyen, hogy az iskola erre költ, és nem a hiányzó felszerelések előteremtésére, majd hozzátette, hogy megpróbálja "a legtöbbet kihozni a helyzetből és jól kidíszíti majd" a műanyag táskáját.

Egy másik diáklány ironikusan úgy fogalmazott, hogy a műanyag hátizsák legalább annyira átlátszó, mint a Nemzeti Fegyverszövetség (NRA) politikája.  A feliratokat a fiatalok nagy papírlapokra írják, és jól látható helyre beteszik a műanyag táskába.

Ty Thompson, az iskola igazgatója Twitter-bejegyzésben reagált a hallgatók megjegyzéseire. Közölte, hogy az intézkedést bevezetik, de még gondolkodnak azon, hogyan és mit lehetne módosítani rajta.








EZT OLVASTA MÁR?

X