Ott leszünk a Fidesz székesfehérvári kampányzáró gyűlésén


-A A+

Péntek délután, romániai idő szerint 6 órakor Székesfehérváron tartja kampányzáró gyűlését a Fidesz a Városház téren. 

A rendezvényen beszédet mond Orbán Viktor magyar miniszterelnök - mondta újságíróknak a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden Budapesten. 

A Maszol kiküldött munkatársa élőben tudósít a székesfehérvári kampányzáróról, majd a választások napján budapesti helyszínekről számol be az eseményekről.

Hidvéghi Balázs közölte: ez lesz az utolsó nagyszabású eseményük a kampányban, az embereket azonban szombaton is el kívánják érni. Beszámolt arról is, hogy több tízezer aktivistájuk keresi fel jelenleg is a választókat, nagy hangsúlyt fektetve a személyes találkozókra. Ugyancsak személyesen viszik el az embereknek Orbán Viktor szavazásra buzdító levelét, amelyben a kormányfő arról ír: a nemzeti oldal jelöltjeinek mindkét szavazatra szükségük van ahhoz, hogy megállítsák Soros György jelöltjeit.

Az ellenzéki pártok közül az MSZP-Párbeszéd koalíció hirdetett meg hasonló eseményt, Karácsony Gergelyék Budapesten, a Március 15. téren zárják választási kampányukat.  

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X