Szabadlábra helyezték Carles Puigdemont volt katalán elnököt


-A A+

Feltételesen szabadlábra helyeték Carles Puigdemont volt katalán elnököt pénteken Németországban.

A politikus a Schleswig-Holstein tartománybeli Neumünsterben működő büntetés-végrehajtási intézet előtt tett nyilatkozatában köszönetet mondott támogatóinak a németországi őrizete idején tanúsított szolidaritásért, és követelte, hogy engedjék szabadon valamennyi társát, akiket Spanyolországban tartanak fogva a tavalyi katalán függetlenségi népszavazás miatt. Mint mondta, egész Európa számára szégyen, hogy embereket politikai meggyőződésük miatt megfosztanak a szabadságuktól. Hangsúlyozta, hogy a spanyol hatóságoknak azonnal párbeszédet kell kezdeniük a katalán vezetőkkel.

Előzőleg a schleswig-holsteini főügyészség a tartományi felsőbíróság csütörtöki döntése alapján elrendelte Carles Puigedmont szabadlábra helyezését, miután a politikus teljesítette a bíróság által megszabott feltételeket, a többi között azt, hogy helyezzen el letétbe 75 ezer euró biztosítékot.

Carles Puigdemont ellen lázadás és közpénz hűtlen kezelése miatt emeltek vádat a tavaly október 1-jén alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezésével és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadásával kapcsolatban. 

A politikus tavaly októberi leváltása óta önkéntes száműzetésben él, március 25-én vették őrizetbe Schleswig-Holstein tartományban, miután Dániából belépett Németországba. A német rendőrség a spanyol legfelső bíróság két nappal korábban kiadott európai elfogatóparancsa alapján vette őrizetbe a volt katalán elnököt.

A tartományi felsőbíróság csütörtökön közölte, hogy csak a közpénz hűtlen kezelése miatti vád alapján képzelhető el Carles Puigemondt  kiadatása Spanyolországnak, mert a lázadás vádja a német jog alapján nem állja meg a helyét. A politikus németországi ügyvédje közölte, hogy az esetleges kiadatásról szóló eljárás következő szakaszában igyekeznek majd meggyőzni a bíróságot arról, hogy a közpénz hűtlen kezelésének vádja is alaptalan, és ezért nincs ok arra, hogy a volt katalán elnököt átadják a spanyol hatóságoknak.








EZT OLVASTA MÁR?

X