Ekkor adja ki az első részeredményeket az NVI
Amint sikerül épületen belülre tolni az utcán várakozó mintegy 2500 szavazni óhajtó polgárt, kiadjuk az első részleges eredményeket - jelentette be Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke: Hozzátette: erre előreláthatóan romániai idő szerint fél 11-kor kerülhet sor.
Elmondta: Budapesten a VI. kerületben és a XI. kerületben nem tudott bezárni a szavazókör. Hozzátette: a XI. kerületben eddig 7 ezren szavaztak le, de még 2500-an sorban állnak. Közölte: a két érintett szavazókörön kívül valamennyi magyarországi szavazókör és külképviseleti szavazókör is bezárt. Hozzátette, a törvény biztosította lehetőségeken belül gyorsították a szavazást a névjegyzék megbontásával, de nincs mód arra, hogy több szavazókört jelöljenek ki az átjelentkezéssel szavazáshoz.
Ezért abban állapodtak meg Patyi Andrással, a Nemzeti Választási Bizottság elnökével, hogy amint az összes szavazni kívánó bejut a szavazókör épületébe, megkezdik az előzetes eredmények közlését a www.valasztas.hu oldalon.
Patyi András elmondta, egyetértettek abban Pálffy Ilonával, hogy az eredmények közzétételével meg kell várni, amíg a szavazóhelyiségbe bejutnak a választópolgárok. A részeredmények közzétételekor már komoly feldolgozottsági szinten lesznek az adatok.
Pálffy Ilona egy kérdésre válaszolva elmondta: a szombat 11 óráig visszalépett jelölteket a választási irodák munkatársai húzták le a szavazólapokról. Újpesten előfordult, hogy rossz jelöltet húztak le, ez 19 szavazót érintett. Ez ellen a jelölőszervezet tud jogorvoslattal élni - mondta. Patyi András ezt kiegészítve szólt arról, az elsőfokú döntést az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság hozza meg, amely ellen az NVB-hez lehet jogorvoslatot benyújtani, az ügyről bírósági felülvizsgálat után a Kúria dönthet majd.
Patyi András elmondta azt is, a választás eredményének megállapítása hosszabb idő lesz, meg kel várni a külképviseleteken leadott szavazatokat és az átjelentkezők voksait is a lakóhelyük szerinti választókerületbe kell eljuttatni.
A választókerületi választás eredményét az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság állapítja meg, az országos listás választásét pedig a Nemzeti Választási Bizottság.
A Maszol kiküldött tudósítója is beszámolt arról, hogy több budapesti szavazókörénél is tömött sorok alakultak ki.
- 33119 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33121 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33121 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33122 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33124 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33124 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni