Orbán: az emberek a magyar szuverenitás mellett törtek lándzsát


-A A+

Az emberek a magyar szuverenitás mellett törtek lándzsát a vasárnapi parlamenti választáson – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban tartott nemzetközi sajtótájékoztatón. A kormányalakításról azt közölte: nagy részben új emberekkel és részben új struktúrákkal készül kabinetet alakítani.

 A választást értékelve a kormányfő, a Fidesz elnöke úgy fogalmazott: a magyarok kijelölték a legfontosabb témákat, így a bevándorlás és a nemzeti szuverenitás kérdését, és úgy határoztak, csak ők dönthetik el, kikkel kívánnak együtt élni Magyarországon, „ez a döntés kötelez bennünket”.

Magyarország egy olyan európai nemzet, amely erős tagállamokból álló erős Európát akar – jelentette ki Orbán Viktor. Szerinte a kormánynak a nemzetek Európája mellett kell kiállnia, és nem az „európai egyesült államok” mellett.

„A mi támogatottságunk egyértelmű, erős felhatalmazást kaptunk”, sőt az egyik legerősebbet – ha nem a legerősebbet – az elmúlt 30 évben – mondta a Fidesz-KDNP eredményéről.

A miniszterelnök egyúttal jelezte, „nem folytatni fogjuk a kormányzást, hanem egy új kormány jön létre, nem az előző ciklust szándékozzuk meghosszabbítani, hanem egy ciklust fogunk megnyitni”, minden miniszter, államtitkár munkája véget ért.

Ebből fakadóan jelentős változások, módosítások várhatók, „nagy részben új emberekkel, részben új struktúrákkal” készül kabinetet alakítani. A Fidesz elnöksége kedd reggeli ülésén felhatalmazta őt a kormány megalakításához szükséges munka megkezdésére, a KDNP-nél már be is jelentkezett a tárgyalások megkezdésére, „más koalíciós párt bevonása nem indokolt” – közölte. Hozzátette: a kormányalakítási tárgyalások 3-4 hétig tarthatnak.

Arra a kérdésre, meg tud-e nevezni olyan minisztert, aki az előző kormánynak tagja volt, és az újnak is az lesz, azt felelte: „meg tudnék, de nem akarok”. Szintén kérdésre válaszolva elmondta, a következő kormányzás szándékai szerint demográfiai súlypontú lesz.

A kormányfő köszönetet mondott továbbá a választás lebonyolításában részt vevőknek, valamint a sajtónak is, amely „segített abban, hogy minden üzenet eljusson a választópolgárokhoz”.

Úgy értékelt: a választás az embereknek is ünnep volt, ezért is vettek részt rajta olyan sokan. A kampányt erőteljesnek, intenzívnek minősítette, szerinte „minden üzenetet sikerült eljuttatni a választópolgárokhoz” köszönhetően a magyar nyilvánosság modern szerkezetének.

A vasárnapra szervezett ellenzéki tüntetésről Orbán Viktor azt mondta: „az emberek döntöttek, és ennyi”.

Matolcsy György jegybankelnök esetleges újbóli kormányzati szerepvállalásáról azt közölte: Matolcsy Györggyel még csak annyit tudott beszélni, hogy megérdeklődte a pénzpiacok reagálását a választási eredményre, és megnyugtató válaszokat kapott tőle, ennél többről nem volt szó.

A leendő gazdaságpolitikát úgy jellemezte: a Matolcsy-féle közgazdasági iskolához tartozik, amelynek egyik alaptétele, hogy a pénzügyeknek rendben kell lenniük, ezért arra lehet számítani, hogy az államadósság csökkenni fog.

A „Stop Soros” törvénycsomagról szólva jelezte: a javaslatot még a választás előtt nyújtották be a parlamentnek, éppen azért, hogy az emberek ennek tudatában dönthessenek, és úgy látja, meg is erősítették az előterjesztőket. „Felhatalmazva érezzük magunkat az elfogadására” – hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy a magyar ellenzéki pártoktól kapott-e gratulációt, a miniszterelnök úgy reagált: ő ahhoz az iskolához tartozik, amely szerint, ha valaki veszít, szokott gratulálni. „Ebben volt részem, nyilván lesz is majd a jövőben” – jegyezte meg, hozzátette ugyanakkor: „más iskolák is léteznek”.

Azt azonban elmondta, hogy Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök telefonon gratulált neki, meg is hívta őt egy magyarországi látogatásra, amely egy-két héten belül várható.

A Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszűnését nem kívánta kommentálni, mert – mondta – nem foglalkozik üzleti ügyekkel, a tulajdonosok majd eldöntik a magánkézben lévő médiumok sorsát.

Az ellenzéki budapesti választási sikerét Orbán Viktor úgy kommentálta: „többet kell dolgoznunk Budapesten”, amely „közel áll a szívünkhöz”, a nemzet fővárosa. A magyarországi parlamenti választást ért EBESZ-kritikára csak annyit reagált: politikai véleményt fogalmazott meg a szervezet a magyar választásról, „köszönjük az észrevételt”.

Azt is kérdezték a miniszterelnöktől, hogy szerinte a CEU marad-e Budapesten, amire azt felelte: az új kormány erről a kérdésről még nem beszélt.

A választási rendszer méltányosságát firtató kérdésre megjegyezte, hogy a brit modellben a mostani magyar eredmény földcsuszamlásszerű lenne. Egyúttal közölte, hogy igyekszik a „háromharmados többséget” szolgálni.

Világossá tette továbbá – az elnöki rendszer esetleges bevezetését érintő felvetésre –, hogy változatlanul érvényes az a megfontolás, amely szerint a parlamenti demokrácia a legbiztosabb, a legátláthatóbb rendszer Magyarországon.

A március 15-i beszédében emlegetett elégtételről Orbán Viktor azt mondta: a bosszú szót egyáltalán nem használná. Hozzátette: a jogi kereteket mindenkinek tiszteletben kell tartania. Politikai szempontból szavaztak az emberek, és köszönjük szépen – jegyezte meg.

A kormányfő emellett, a külkapcsolatokról szólva, azt ígérte, hogy a magyar-bajor és a magyar-lengyel reláció lesz kitüntetett a jövőben is.

A magyar kormány Németországgal szembeni politikájában várható esetleges változásról azt nyilatkozta: „amint megtudjuk, mi Németország politikája, rögtön tudunk válaszolni erre a kérdésre”. „Minden országgal szeretnénk folyamatosan jobb kapcsolatokat létrehozni, ez érvényes Németországra is, de engem nem a német emberek választottak meg, hanem a magyarok” – zárta szavait.








EZT OLVASTA MÁR?

X