Elítéli a Soros-listát a Magyar Tudományos Akadémia


-A A+

Rövid közleményben ítéli el a Figyelő című magyarországi kormányközeli hetilapban megjelent „A spekuláns emberei” című cikket és az abban közölt „Soros-listát” a Magyar Tudományos Akadémia. Az MTA Elnöksége „elfogadhatatlannak tartja a magyar történelemben különösképpen rossz emlékű, ártó listázások gyakorlatát” – írják.

„Egy országos hetilap olyan cikket közölt, amely a Magyar Tudományos Akadémia egyes hazai és nemzetközi megbecsülésnek örvendő, élő és már elhunyt tagjait és köztestületi tagjait, köztük a magyar és a nemzetközi tudomány kiemelkedő képviselőit egy ‚spekuláns embereiként’ tüntette fel egy listán” – olvasható a közleményben.

Mint megírtuk, a listán 200 személy szerepelt, akik a szerző szerint Soros György üzletember állítólagos kétezer fős „zsoldoshadseregének” a tagjai. Olyanok is felkerültek a listára, akik már régóta halottak, vagy éppen a Fidesz támogatói voltak korábban.

(Címlapfotó: Wikimedia Commons)








EZT OLVASTA MÁR?

X