Észak-Korea lemond az atomfegyverkezésről, nem lesz több kísérlet


-A A+

Észak-Korea májusban végleg bezárja phungeri nukleáris gyakorlóbázisát, amit nyilvánosan, amerikai és dél-koreai biztonsági szakértők és újságírók jelenlétében számolnak majd fel. Erre Kim Dzsongun észak-koreai vezető Mun Dzsein dél-koreai elnökkel pénteken tartott panmindzsoni csúcstalálkozóján tett ígéretet.

A dél-koreai ellenzék szerint Észak-Korea azért egyezett bele az atomterep felszámolásába, mert az egyébként is működésképtelen. A dél-koreai elnöki szóvivő szerint ez nincs így. „Egyesek azt mondják, hogy Észak-Korea azért semmisíti meg a létesítményeket, mert siralmas állapotban vannak, de látni fogják, hogy ez nem így van” – mondta Jun Joncsan.

Jun szó szerint idézte Kim Dzsongunt, aki a csúcstalálkozón azt mondta: „Dacára a szembenállásomnak az Egyesült Államokkal, az emberek látni fogják, hogy nem az a fajta ember vagyok, aki képes atomcsapásokat mérni Dél-Koreára, a csendes-óceáni térségre vagy Amerikára.”

A szóvivő szerint Kim azt is mondta, hogy amennyiben Phenjannak és Washingtonnak sikerül egymás iránti bizalomra épülő kapcsolatokat teremtenie, Észak-Korea lemondhat az atomfegyverekről, és a gazdasági fejlődésre tud összpontosítani, javítva ezzel saját polgárainak életét. Donald Trump szombaton Michiganben tartott beszédében azt mondta, hogy három-négy héten belül találkozik Kim Dzsongunnal.

A dél-koreai elnöki szóvivő arról is beszámolt vasárnap, hogy Észak-Koreában azt tervezik, harminc perccel előre állítják az órákat, hogy ugyanabban az időzónában legyen az ország, mint déli szomszédja. Észak-Korea 2015-ben bevezette a "phenjani időt", fél órával visszatekerve az órákat.

A phungeri atomlétesítményről korábban számos szakértő feltételezte, hogy alkalmatlan a további használatra, de a 38 North című, Észak-Koreára szakosodott amerikai hírportál műholdas adatok elemzése alapján ezt a minap cáfolta. Elemzése szerint a Mantap-hegyi, északi alagutat – ahol az utolsó öt kísérleti atomrobbantást végrehajtották – a 2017 szeptemberi hatodik kísérleti atomrobbantás után ideiglenesen üzemen kívül helyezték. A nyugati és a déli alagutak azonban, ahol befejezték az előkészítő munkálatokat, alkalmasak kísérleti atomrobbantások végrehajtására. A legutóbbi időkig a telepen aktív – valószínűleg építési – tevékenység volt megfigyelhető, március közepétől azonban ezeket leállították.

Észak-Korea 1993-ban jelentette be, hogy felmondja az atomsorompó-szerződést, és 2003-ban véglegesen kilépett belőle. Az év szeptemberében az ország atomhatalomnak nyilvánította magát. Kim Dzsongun már egy héttel a Korea-közi csúcstalálkozó előtt, április 20-án bejelentette, hogy Phenjan felfüggeszti nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, továbbá bezárja nukleáris kísérleti terepét. Azt mondta, hogy már másnap, vagyis április 21-től leállnak az atom- és az interkontinentális rakétákkal végzett kísérleteket, és a phungeri atomlétesítmény bezárásával együtt Észak-Korea egyben csatlakozik a globális nukleáris leszerelési folyamathoz.








EZT OLVASTA MÁR?

X