Több mint százezren vonultak fel a moszkvai Vörös téren


-A A+

Több mint százezren vonultak fel a munka ünnepe alkalmából a moszkvai Vörös téren kedden Oroszország Független Szakszervezetinek Föderációja és a kormányzó Egységes Oroszország Párt szervezésében.

A felvonulók plakátjaikon egyebek mellett tiltakoztak a nyugdíjkorhatár tervezett felemelése ellen, valamint követelték az Oroszországban megtermelt profit helyben való befektetését és a frissen végzett szakemberek foglalkoztatásának biztosítását. A demonstráción részt vett Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester.

A mintegy 20 millió embert tömörítő legnagyobb szakszervezeti szövetség elnöke, Mihail Smakov közölte, hogy Oroszország-szerte 735 településen mintegy 3 millióan vesznek részt ezen a napon 378 felvonuláson és 499 nagygyűlésen. A jelentősebb politikai pártok, így a kommunisták, a liberális demokraták és az Igazságos Oroszország tagjai szintén majálisokat szerveztek. Az Oroszország Munkakonföderációja elnevezésű szakszervezeti tömörülés Szentpétervárra hirdette meg központi rendezvényét.

Kemerovóban a 60 halálos áldozatot követelő március 25-i plázatűz miatt kedden nem tartanak ünnepségeket. A tragédiát követő 40 napos gyászidőszak elteltével csütörtökön Kirill pátriárka áldásával Oroszország összes ortodox templomában megemlékező istentiszteletek fognak tartani. Novoszibirszkben mintegy 3 ezer részvevővel "monstrációt" tartottak. A 2004 óta az adminisztratív akadályok ellenére is minden évben megrendezett, abszurd karneválba hajló alternatív ifjúsági menet idei fő jelszava az "Északabbra Koreától" volt. A transzparensek egy része a Telegram üzenetközvetítő szolgáltató megkísérelt oroszországi blokkolását figurázta ki.

A "monstráció" hagyománya a TASZSZ szerint az elmúlt években tucatnyi orosz városban - köztük Moszkvában és Szentpéterváron - valamint Ukrajnában, Észtországban és Csehországban is gyökeret vert. Az orosz munkatörvénykönyv értelmében május 1. a tavasz és a munka ünnepe, munkaszüneti nap.

A május 1-től a győzelem napjáig, május 9-ig tartó ünnepi időszakban a moszkvai tömegközlekedés védelmében rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptettek életbe. A fővárosi önkormányzat tájékoztatása szerint a fokozott ellenőrzéshez a közlekedési vállalatok 11 ezer rendészét, valamint a rendőrség és a nemzeti gárda 5 ezer tagját mozgósították. Oroszország egész területén fokozott készültségbe helyezték a rendkívüli helyzetek minisztériuma (katasztrófavédelem) egységeit.

Oroszországban egyébként kedden lépett hatályba az a törvény, amelynek értelmében a hivatalos létminimum szintjére, 11 163 rubelre, azaz 700 lejre  emelkedik a minimálbér.







EZT OLVASTA MÁR?

X