Martonyi: hatalmas butaság Erdély elcsatolása


-A A+

A kétely és a gyanakvás megmérgezi román-magyar kapcsolatokat, ezért a magyar diplomácia egyik legfontosabb feladatának azt tartja, hogy a párbeszéd útján eloszlassa a félelmeket a román félben – jelentette ki a Digi24-nek Martonyi János. A magyar külügyminiszter bukaresti látogatáskor adott interjút a hírtelevíziónak.

„Az emberek olyasmit is elhisznek, ami nem igaz. Nem igaz például az, hogy Magyarország Románia ellensége. Ezt a félelmet csak dialógus útján lehet eloszlatni" – mondta a magyar diplomácia vezetője.martony

Arra a kérdésre, hogyan vélekedik a romániaiak Erdély elcsatolásával kapcsolatos félelmeiről, Martonyi határozott választ adott: „Erdély Magyarországhoz csatolása hatalmas butaság. Akkora butaság, hogy erre a kérdésre nem is kellene válaszolnom" – jelentette ki, hozzátéve, hogy Budapest az erdélyi magyar közösség kollektív jogainak tiszteletben tartását, önrendelkezésének megvalósítását tartja kívánatosnak.

A magyar külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy az autonómia különböző formáira van már példa Európában. „Beleértve a területi autonómiát is. A lényeg azonban az, hogy a közösség maga rendelkezhessen saját ügyeiről egy adott területen belül. A budapesti kormány csak annyit tehet, hogy támogatja a romániai magyar közösség ilyen irányú törekvéseit. A döntést azonban ezekben a kérdésekben a bukaresti kormány hozza meg" – magyarázta a Digi24-nek adott interjúban Martonyi János.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X