Salamon Márton László: Tel-Aviv most sem működik fővárosként
A tel-avivi lakosként nyilatkozó Salamon Márton László, az izraeli Román Kulturális Intézet korábban görögországi konzulként tevékenykedő igazgatója azt mondta a Maszolnak: ha meg akarjuk érteni a külképviseletek Jeruzsálembe való költöztetésének valódi jelentőségét, mindenekelőtt egy fontos tévhittel kell leszámolnunk.
„Tévhit az, hogy Tel-Aviv jelenleg Izrael fővárosaként működik. Ez a gyakorlatban nem igaz, csupán annyi, hogy jelenleg még mindig itt vannak a nagykövetségek. Ezeket leszámítva minden fontos intézmény, minden izraeli központi hatóság székhelye Jeruzsálem: a kormánytól a minisztériumokon át egészen a parlamentig, vagyis a Knesszetig, és minden más olyan tevékenység is ott zajlik, ami egy fővárosra jellemző. Tel Avivban mindössze a munkahelyeket, a fejlett ipari zónát és a szakszervezetek székhelyét találjuk” – vázolta az Új Magyar Szó korábbi főszerkesztője az izraeli valóságot, amelyhez azt is hozzátette: a nagykövetségek költöztetésével gyakorlatilag semmi nem változna, mindössze annyi történne, hogy a külképviseletek alkalmazottainak nem kellene naponta ingázniuk Tel Aviv és Jeruzsálem között, miután fontos napi ügyeiket elintézték.
„Más kérdés az, hogy a nemzetközi közösség mennyire ismeri be, vállalja fel ezt a valóságot. Mert amúgy a jelenlegi gyakorlatban alkalmazkodik hozzá. Persze nem költöznek az egyes nagykövetségek, amíg erre nem születik politikai döntés. De csupán ezen múlik” – fejtette ki Salamon Márton László. Hozzátette: kevés olyan kérdés van Izraelben, amelyben szinte teljes a konszenzus, mint a főváros hollétét illetően.
„Az emberek úgy vélekednek, hogy Jeruzsálemet el kell ismertetni fővárosként a nemzetközi közösséggel is. Persze, vannak szélsőbaloldali csoportok, amelyek kisebb megmozdulásokat szerveznek az USA éppen ma (hétfőn - szerk. megj.) bekövetkező költöztetése ellen. Azonban ezek elszigetelt esetek” – tette hozzá az intézményvezető. Rámutatott: jelenleg az izraeli közvélemény – beleértve az Eurovíziós Dalfesztiválon elért első helyezését is – úgy véli, hogy szép napokat él meg az ország.
„Ebben az évben éppen mára, május 14-ére esik Jeruzsálem napja, a Yom Yerushalayim, és nyilván az sem véletlen, hogy éppen erre a napra időzítették az USA nagykövetsége székhelyének Jeruzsálembe való áthelyezését. De ez nem jelent többet annál, hogy egy jeruzsálemi intézménytábla helyet cserél egy tel-avivival. Hiszen az előbbi lesz a nagykövetség, az utóbbi a konzulátus otthona, miközben ez mostanáig fordítva volt” – tájékoztatott Salamon.
Arra a kérdésünkre, mit szólnak Izraelben ahhoz, hogy Federica Mogherini külügyi biztos személyében az Európai Unió álláspontja szerint Jeruzsálem két nemzet, a zsidó és a palesztin fővárosa kell hogy legyen, az ICR izraeli vezetője azt mondta: a lakosság elégedetlen ugyan ezzel a palesztinbarát állásponttal, azonban bátorító jelnek tekinti azt, hogy az izraeli társadalom nagy része kibékült már azzal is, hogy egy hivatalosan megalapított palesztin állam fővárosa esetleg Kelet-Jeruzsálemben lesz.
„Az izraeli társadalom amúgy egy nagyon dinamikus közösség, amelyben nem szeretik a teketóriázást. Ilyen értelemben is a Fehér Ház helyzetteremtő politikája nagyon ínyére van, hiszen mindenki azt reméli, hogy Trump elnök döntése dominó-effektusként fog hatni, és a nemzetközi közösség többi országa is a költöztetés mellett dönt” – összegezte a jelenlegi helyzetet a tel-avivi lakos szemszögéből Salamon Márton László.
A címlapfotó forrása: Wikipedia
- 33197 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33200 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33200 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33201 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33202 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33203 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni