Ezrek tiltakoztak Argentínában az IMF ellen
Több ezren vonultak ki Buenos Aires utcáira, hogy felemeljék szavukat a Nemzetközi Valutaalap és az ország vezetése ellen.
"Nem a szabályozásokra, elég az ország kiürítéséből", "Macri = IMF" és hasonló feliratokkal vnultak végig argentínok a fővárosban, tiltakozva Mauricio Macri elnök legutóbbi lépése ellen, amely során jelentős kölcsönt vett fel a Nemzetközi Valutaalaptól.
Sokan közülük élelmiszereket vittek magukkal, hogy szétosszák azokat szegényebb társaik között – jelezve, hogy sok átlag argentín kifogyott a pénzből és ételből.
Daniel Menendez, a Barrios De Pie (kb. Felkelő Városnegyedek) szociális jogokért kiálló szervezet elnöke a Reutersnek azt mondta, arra akarnak rámutatni, hogyan érintik az embereket azok a döntések, amelyeket a kormány hoz. "Miközben ma egyes szektoroknak több milliárd dolláros profitot garantáltak, vannak családok, akiknek nincs mit enniük, ez a valóság" – fogalmazott.
Az átlagos családok látták az intézkedések kárát
Az argentín gazdaság lejtmenetben van, mióta az ország pénzneme, a peso értéke csökkent áprilisban. Átlagos argentín családokat hátrányosan érintenek azok az intézkedéseket, amelyeket a két éve beiktatott elnök bevezetett: jelentősen csökkentek az energiahasználatra, közszállításra és gázra vonatkozó állami támogatások, emellett több mint ezer állami munkahely szűnt meg. Megpróbálták ugyanakkor tönkretenni a szakszervezeteket, illetve csökkentették a bányászati és agráripari ágazatokban az adókat.
Mindennek az volt a célja, hogy csökkenjen az IMF által megkövetelt államháztartási hiány és kézben tarthassák az inflációt. Ez volt a köevtelmény ahhoz, hogy a valutaalap 30 milliárd dolláros kölcsönt adjon a dél-amerikai országnak.
Egy hét alatt a keddi tüntetés a második volt az IMF és a kormány ellen.
Címlapi illusztrációnk forrása: sott.net
- 34928 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34931 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34931 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34932 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34933 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34934 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni