Továbbra is szabadlábon a volt katalán elnök


-A A+

Továbbra is szabadlábon marad Carles Puigdemont Németországban, a Schleswig-Holstein tartományi felsőbíróság kedden elutasította a tartományi főügyészség indítványát a volt katalán elnök őrizetbe vételéről.

A bíróság közleménye szerint az ügyészség Spanyolországból származó új információk alapján kezdeményezte, hogy rendeljék el a Carles Puigdemont kiadatási őrizetbe helyezéséről szóló határozat végrehajtását, arra hivatkozva, hogy az új értesülések révén megnövekedett az elmenekülés veszélye.

A bíróság azonban ezt nem így látja, megítélése szerint nem változott az elmenekülés veszélyének mértéke, ezért érvényben marad az az április elején hozott döntése, amelynek alapján a katalán politikus szabadlábon lehet Németországban.

A tartományi főügyészség spanyol rendőrök elleni erőszakos cselekményekről készült videófelvételek alapján kérte Carles Puigdemont őrizetbe vételét. A hatóság szerint a felvételek révén Németország hazaárulás és súlyos garázdaság miatt is kiadhatja a volt katalán elnököt a spanyol hatóságoknak, aki ezért megpróbálhat elmenekülni a német szervek elől.

A bíróság április 5-én elrendelte Carles Puigdemont kiadatási őrizetbe helyezését, de egyben fel is függesztette a határozat végrehajtását és engedélyezte, hogy bizonyos feltételek mellett szabadlábon várja be kiadatási ügyének lezárását. A feltételek közé tartozik, hogy hetente jelentkeznie kell a rendőrségen, és letétbe kellett helyeznie 75 ezer euró biztosítékot.








EZT OLVASTA MÁR?

X