Több ezer új lakást tervez építeni Izrael Ciszjordániában


-A A+

Kétezer-ötszáz lakás építését jelentette be az izraeli védelmi miniszter az 1967-ben Jordániától elfoglalt Ciszjordániában. Avigdor Liberman Twitter-bejegyzését a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet ismertette csütörtökön.

Liberman közölte: a jövő héten kéri a ciszjordániai legfelsőbb tervezési bizottság jóváhagyását 2500 új lakás létesítésére, közülük  1400 azonnali felépítésére.

"Júdea és Szamária teljes területén, északról-délre, kis- és nagy településeken is támogatjuk az építkezést. Tovább folytatjuk tetteinkkel Júdea és Szamária benépesítését és fejlesztését"- írta.

Izrael ciszjordániai lakásépítkezései jelentik az izraeli-palesztin konfliktus egyik legégetőbb pontját, ugyanis a palesztinok ezen az izraeli építkezések miatt egyre zsugorodó területen, Kelet-Jeruzsálemben és a Gázai övezetben tervezik jövendő önálló államuk létrehozását.

A nemzetközi közösség legtöbb országa törvénytelennek tekinti a lakóövezetek építését az 1967-ben, a hatnapos háborúban elfoglalt területeken, de Izrael szerint ezeknek a területeknek a jövőbeli hovatartozását a 2014 óta szünetelő palesztin-izraeli béketárgyalásokon kell majd meghatározni.

Izrael 1980-ben Jeruzsálemet egységesen és teljes egészében Izrael fővárosának nyilvánította.








EZT OLVASTA MÁR?

X