Szakértők: oroszok lőtték le a maláj gépet


-A A+

Orosz katonai egység lőtte le a maláj gépet 2014 március 8-ántette közzé egy hollandok által vezetett nemzetközi bűnügyi nyomozó csoport.

A csoport arra jutott, hogy a Buk-TELAR rakéta, amely lelőtte a gépet, az 53. légelhárító dandártól származott.

Oroszország rendre tagadja, hogy folyásolná  Ukrajna belügyeit annak ellenére, hogy meggyőző bizonyítékok cáfolják ezt: Moszkva katonai, gazdasági és politikai támogatást nyújtott a szeparatistáknak, akik Kijev ellen harcolnak.

A kutatócsoport már 2016-ban megállapította, hogy az MH17-es repülőgépet egy a szeparatisták által uralt területről lőtték le és az oroszok által gyártott eszközzel.

Mint arról korábban beszámoltunk, az utasszállító gép ügyében folytatott nyomozást jövő héten állítják le.








EZT OLVASTA MÁR?

X