Kampányfinanszírozási és szexbotránya miatt lemondott Missouri kormányzója


-A A+

Kampányfinanszírozási és szexbotránya miatt lemondott az amerikai Missouri állam kormányzója, Eric Greitens. 

Greitens kedden este jelentette be, hogy pénteki hatállyal lemond a posztjáról, elkerülendő az eltávolítását célzó alkotmányos eljárás (impeachment) megindítását. 

A tengerészgyalogosból lett politikust a Republikánus Párt egyik emelkedő csillagaként tartották számon. A kétgyermekes családapa az első kormányzói ciklusát tölti, és a 2016-os választási kampányban a többi között példásnak mondott családi életét és konzervatív elveit hangsúlyozta. Elmozdítását a missouri törvényhozásban többségben lévő republikánusok fontolgatták. A 44 éves kormányzóról az elmúlt hónapokban ugyanis kiderült, hogy házasságon kívüli nőügyei vannak, a múlt hónapban pedig vádat emeltek ellene azért, mert a 2016-os választási kampányban saját politikai céljai érdekében engedély nélkül belenyúlt egy veteránok számára létrehozott alapítvány adományozóinak számítógépes nyilvántartásába. Jelenleg vizsgálat folyik ellene abban az ügyben is, amelyben felmerült: törvényellenesen egyeztetett volna egy nonprofit szervezettel, hogy azon keresztül - fiktív cégek nevén - kampányadományokat juttassanak a kampányához. A Kansas City Star című helyi lap szerint Greitens hatmillió dollárhoz jutott így. Egy másik helyi lap, a St. Louis Post-Dispatch kedden arról tudósított, hogy a kormányzó volt kampánycsapatának egyik tagja a helyi törvényhozás vizsgálóbizottságának feltárta, hogy a kampányban külföldiektől is kértek anyagi támogatást, amit az amerikai törvények kifejezetten tiltanak.

Keddi sajtóértekezletén - amelyen bejelentette a visszavonulását - Eric Greitens tagadta, hogy bármilyen ügyben is törvényt szegett volna. "Emelt fővel hagyom el a csatamezőt" - fogalmazott a helyi lapok tudósításai szerint. 

Péntektől az eddigi kormányzóhelyettes, a szintén republikánus Mike Parson látja el a középnyugati Missouri állam kormányzói feladatait.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X