Felszámolták a legnagyobb párizsi sátortábort


-A A+

A francia rendőrség szerda reggel felszámolta a menekültek legnagyobb sátortáborát Párizsban. Az átmeneti hajlékokban közel kétezren éltek, akiket különböző befogadó helyekre szállítottak át. Három év alatt ez volt a 35. kiürítési akció a francia fővárosban.

Párizs északi részén vert tábort mintegy 1700, főként Szudánból, Szomáliából és Eritreából érkezett bevándorló. Táborukat szerda reggel felszámolták a hatóságok.

„Fontos lépés volt ez, az egyre elkeserítőbb humanitárius állapotokat így meg tudjuk oldani. Főként egyedülálló, fiatal felnőtt férfiak éltek itt, de volt néhány család is. Őket most befogadó szállásokra visszük, és hatósági vizsgálatokon is át fognak esni” – fogalmazott egy helyi rendőrségi vezető.

A tábor kiürítése ezúttal zökkenőmentesen haladt. Az emberek állítólag már hetek óta várták, hogy áthelyezzék őket, most önszántukból távoztak.

A párizsi hivatalok közleménye szerint néhány óra alatt befejeződött a táborhely kiürítése, a menekültek elszállásolására 24 befogadó helyet jelöltek ki a fővárosban és annak környékén, elsősorban sportközpontokat.

Megfigyelők arra emlékeztetnek: Párizsban még most is áll két nagyobb sátortábor. Az egyikben, a Szent Márton-csatorna partjánál nagyjából 800 menekült él, akik Afganisztánból érkeztek. Párizs északi részén egy másik táborban becslések szerint 3-400 menekült lakik egy metrómegálló tőszomszédságában. A rendőrség közlése szerint ezeket is a lehető leghamarabb fel fogják számolni, ha lehetséges, már a jövő hét folyamán.







EZT OLVASTA MÁR?

X